Hotelvideók | Hotel foglalás | Csoportos foglalás | Turista információ - Budapest
| Hoteli Budimpešta | Hoteluri Budapesta | Hotell | Unterkunft | Budapest alberghi | English 
Hotely | Hotell Budapest | Budapeszt Hotele | Hoteles | Hotels in Boedapest | Szállodák | Hôtels 

Csokonai Színház - Debrecen

Debrecen Kelet-Magyarország egyik legjelentősebb nagyvárosa, a régió kulturális központja. Színháza 1915-ben vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét. 1952 óta operatársulata is van.
A színház műemlék-épülete a XIX. század derekán épült, romantikus stílusban, Szalniczky Antal tervei szerint. A homlokzatot allagorikus nőalakok, valamint költők szobrai díszítik, a színház előtt pedig két kiemelkedő igazgatójának mellszobra áll. A színpadnyílás felett Telepy Károly, helyi festőművész alkotása a magyar színészet korai korszakának állít emléket, Debrecenben is fellépő hírességek megörökítésével. Ma az épület 600 fő befogadását teszi lehetővé. Az előadásokon kívül bejelentkezéssel látogatható.
A Csokonai Színház - Debrecen közelében lévő szállodák listája
Város: Debrecen

Stop Panzió Két csillagos hotel

A Stop Panzió Debrecen központjában várja vendégeit, elhelyezkedéséből adódóan a főbb látnivalók könnyen és gyorsan elérhetőek; az épületben drinkbár is várja a vendégeket. 1 km (0.6 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 0.2 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 30.65 Eurótól
(kb. 8900 Ft) / szoba!
15 értékelés alapján
8.33 / 10 8.33
További információk a szállodáról és foglalásról: Stop Panzió
parkoló nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) pénzváltás Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) buszparkoló
Város: Debrecen

Grand Hotel Aranybika

Grand Hotel Aranybika - Debrecen Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában áll a patinás Grand Hotel Aranybika. A hotel 1915-ben épült szecessziós stílusban Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok tervei alapján. A történelmi múltú szálloda visszatérő vendége volt a XX. század számos híres művésze és politikusa. Móricz Zsigmond és Szabó Magda hajdani kedvenc szobáját ma emléktábla jelzi. A Grand Hotel Aranybika ideális helyszínt nyújt rendezvényeknek, a szabadság eltöltésére, a tökéletes kikapcsolódásra. 1.1 km (0.7 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 0.2 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 54.75 Eurótól
(kb. 15899 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Grand Hotel Aranybika
parkoló nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés étterem / kávézó szobaszervíz Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) masszázs
Város: Debrecen

Hotel Lycium Négy csillagos hotel

Épület este - Hotel Lycium A Hotel Lycium Debrecen belvárosában, a főtér és a Nagytemplom szomszédságában várja vendégeit, légkondicionált szobákkal és apartmanokkal, étteremmel és rendezvényszervezési lehetőségekkel. 1.6 km (1 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 0.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 60 Eurótól
(kb. 17423 Ft) / szoba!
10 értékelés alapján
8.46 / 10 8.46
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Lycium
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) étterem / kávézó fedett úszómedence szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (felár) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló légkondicionálás
Város: Debrecen

Hotel Óbester Négy csillagos hotel

Hotel Obester - Debrecen A négycsillagos Hotel Óbester Magyarországon és a világon egyedülállóan állít a huszárságnak emléket. A szálloda nevét a leghíresebb magyar huszárról, Simonyi óbesterről kapta. Egyedi berendezésekkel, kiállított tárgyakkal a régmúlt huszárvilágát idézik meg. 1.4 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 0.8 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 85.75 Eurótól
(kb. 24901 Ft) / szoba!
7 értékelés alapján
8.73 / 10 8.73
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Óbester
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) étterem / kávézó szobaszervíz szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) buszparkoló manikűr masszázs pedikűr pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Debrecen

Hotel Divinus Öt csillagos hotel

Hotel Divinus, Külső kép A Hotel Divinus Debrecen belvárosától sétatávolságra található szálloda, amelynek egyedülálló fekvése egyszerre nyújtja egy városi és egy zöldövezeti szálloda előnyeit és kényelmét. Vendégeinek kiváló technikai felszereltséget, kényelmes szobákat és lakosztályokat, valamint széleskörű fitness- és wellness-szolgáltatásokat kínál. 1.8 km (1.1 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 1.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 105 Eurótól
(kb. 30491 Ft) / szoba!
19 értékelés alapján
7.77 / 10 7.77
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Divinus
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Internet (felár) étterem / kávézó szobaszervíz fedett úszómedence gyermekfelügyelet szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (felár) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló manikűr masszázs pedikűr pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Debrecen

Villa Hotel & Krúdy Étterem Négy csillagos hotel

Villa Hotel & Krúdy Étterem, Debrecen, Külső kép Debrecen legszebb fekvésű szállodája, a Villa Hotel, az Aquaticum Termál-és Élményfürdő közvetlen közelében helyezkedik el. A négycsillagos hotel jól felszerelt, esztétikus, jellegzetes környezetébe jól illeszkedik igényes külső-belső kialakítása. 2.1 km (1.3 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 1.9 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 60.26 Eurótól
(kb. 17499 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Villa Hotel & Krúdy Étterem
parkoló nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) étterem / kávézó szobaszervíz szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Debrecen

Hunguest Hotel Nagyerdő

Épület A Hunguest Hotel Nagyerdő Debrecen városának zöldövezetében található, Magyarország keleti részén, a Tiszántúl kulturális, vallási, gazdasági és idegenforgalmi központjában. A háromcsillagos szálloda két szárnyban 104 szobával, Internet hozzáféréssel, klimatizált étteremmel és belső parkkal várja vendégeit. 2.4 km (1.5 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 2.4 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 77.14 Eurótól
(kb. 22401 Ft) / szoba!
175 értékelés alapján
7.94 / 10 7.94
További információk a szállodáról és foglalásról: Hunguest Hotel Nagyerdő
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem étterem / kávézó szobaszervíz szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes)
Város: Debrecen

Erdőspuszta Club Hotel Négy csillagos hotel

Épület - Erdőspuszta Club Hotel Az Erdőspuszta Club Hotel gyönyörű erdei panorámával várja vendégeit Debrecentől mintegy hat kilométerre. Összességében 18 hektár magánterületen terül el, egy hat hektáros fenyőerdő szomszédságában, távol a város zajától. 7.5 km (4.7 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 8.3 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 120.53 Eurótól
(kb. 35001 Ft) / szoba!
3 értékelés alapján
9.9 / 10 9.9
További információk a szállodáról és foglalásról: Erdőspuszta Club Hotel
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz szabadtéri úszómedence gyermekfelügyelet szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló masszázs pezsgőfürdő tenisz légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Ebes

Arany Oroszlán Panzió

Arany Oroszlan Pension - Ebes Tiszta, parkosított, virágos, rendezett falusi környezet, nyugalom és biztonság várja a Hajdúszoboszló és Debrecen között fekvő Ebesre látogatókat. Az itt élő emberek kedvesek, közvetlenek és vendégszeretőek. A község főterén található a 7 szobás Arany Oroszlán Panzió. 0.2 km (0.1 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 13 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 27.55 Eurótól
(kb. 8000 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Arany Oroszlán Panzió
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető étterem / kávézó Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) buszparkoló
Város: Hajdúszoboszló

Silver Hotel Négy csillagos hotel

Hotel Silver - Hajduszoboszlo A négycsillagos Hotel Silver Hajdúszoboszlón, Magyarország keleti régiójában egyedülálló felszereltséggel és minőségi szolgáltatásokkal várja vendégeit: 170 minden igényt kielégítő klimatizált szobával, étteremmel, konferencia központtal, teljes körű wellness szolgáltatásokkal és sportolási lehetőségekkel. 1.7 km (1 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.4 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 102.28 Eurótól
(kb. 29701 Ft) / szoba!
297 értékelés alapján
9 / 10 9
További információk a szállodáról és foglalásról: Silver Hotel
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz szabadtéri úszómedence szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló manikűr masszázs pedikűr pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Hajdúszoboszló

Hotel Rudolf Három csillagos hotel

Hotel Rudolf - Hajduszoboszlo A három csillagos Hotel Rudolf a gyógyvízéről híres Hajdúszoboszlón, a fürdőkomplexumtól 5 percre található, elegáns, mediterrán hangulatú, lifttel ellátott, 4 szintes wellness szálloda. A szálloda lifttel ellátott épületet és kényelmes szobákat kínál. 1.6 km (1 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.4 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 71 Eurótól
(kb. 20618 Ft) / szoba!
69 értékelés alapján
8.3 / 10 8.3
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Rudolf
parkoló nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető étterem / kávézó szobaszervíz szabadtéri úszómedence szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) buszparkoló masszázs pezsgőfürdő
Város: Hajdúszoboszló

HRC Panzió

HRC Panzió, Épület A HRC panzió Hajdúszoboszló nyugodt, kertvárosi részében található. Autóval könnyedén megközelíthető a Gyógyfürdő és az Aquapark is. 1.8 km (1.1 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.4 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 30.65 Eurótól
(kb. 8900 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: HRC Panzió
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) manikűr masszázs pedikűr pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Hajdúszoboszló

Hotel Bungalló

Hotel Bungallo - Hajduszoboszlo A Hotel Bungalló Hajdúszoboszlón, az Európa szerte híres városi gyógy- és strandfürdőtől 5 percre található családias hangulatú szálloda és ifjúsági szálláshely. Ideális pároknak, családoknak, illetve nagyobb baráti társaságok, iskolai csoportok, erdei iskolák, edzőtáborozók részére. 1.6 km (1 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.4 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 32.37 Eurótól
(kb. 9400 Ft) / szoba!
23 értékelés alapján
8.57 / 10 8.57
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Bungalló
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) étterem / kávézó Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló masszázs
Város: Hajdúszoboszló

Aqua Centrum Panzió Három csillagos hotel

Aqua Centrum Panzió, Executive szoba - Hajdúszoboszló Az Aqua Centrum Panzió Hajdúszoboszló központi részén, Magyarország keleti részének híres gyógyfürdőjétől mindössze 150 méterre található, számos üzlet, étterem és szórakozóhely szomszédságában. 1.5 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.5 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 41.32 Eurótól
(kb. 11999 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Aqua Centrum Panzió
parkoló nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (felár) pénzváltás szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár) buszparkoló
Város: Hajdúszoboszló

Admirális Panzió

Admirális Panzió, Épület - Hajdúszoboszló Az Admirális Panzió Hajdúszoboszló turisztikai központjában, a városi strand- és gyógyfürdő szomszédságában, a 2010 májusában átadott Aqua Palace fedett élményfürdő közelében található. A wellness szigetben hidromasszázs medence és finn szauna áll minden vendég rendelkezésére. 1.4 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.6 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 34.44 Eurótól
(kb. 10001 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Admirális Panzió
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák étterem / kávézó szauna pezsgőfürdő
Város: Hajdúszoboszló

Park Hotel Ambrózia Három csillagos hotel

Épület A Park Hotel Ambrózia Hajdúszoboszló fürdőjének közvetlen szomszédságában várja vendégeit, három csillagos szolgáltatásokkal, családias hangulattal, konyhával is felszerelt apartmanokkal és saját wellness részleggel. 1.4 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.6 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 49.93 Eurótól
(kb. 14499 Ft) / szoba!
56 értékelés alapján
8.3 / 10 8.3
További információk a szállodáról és foglalásról: Park Hotel Ambrózia
parkoló nem-dohányzó szobák háziállat bevihető étterem / kávézó fedett úszómedence szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) masszázs
Város: Hajdúszoboszló

Wellness Hotel-M Négy csillagos hotel

Wellness Hotel M, Külső kép Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőjéről híres magyar üdülőhelyen 2008 áprilisában nyitotta meg kapuit a Wellness Hotel-M, mely egy csendes helyen, tágas kerttel körülvéve várja a vendégeket. A Termálfürdő és az Aquapark kevesebb, mint 500 méterre van a hoteltől. 1.5 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.6 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 48.9 Eurótól
(kb. 14200 Ft) / szoba!
73 értékelés alapján
8.11 / 10 8.11
További információk a szállodáról és foglalásról: Wellness Hotel-M
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló masszázs pezsgőfürdő légkondicionálás
Város: Hajdúszoboszló

Hunguest Hotel Béke Négy csillagos hotel

Hunguest Hotel Beke - Hajduszoboszlo Hajdúszoboszlót más néven a "Reumások Mekkája"-ként is szokták emlegetni; Budapestről autóval mintegy 2,5 óra alatt érhető el a város. A Hotel Béke a város zöldövezeti részén fekszik, közelében több szálloda, vendéglátó üzlet és szórakozóhely üzemel; a város központja 10-15 perces sétával érhető el. 1.4 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.6 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 99.18 Eurótól
(kb. 28801 Ft) / szoba!
160 értékelés alapján
8.57 / 10 8.57
További információk a szállodáról és foglalásról: Hunguest Hotel Béke
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) étterem / kávézó szobaszervíz fedett úszómedence szabadtéri úszómedence szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (felár) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló manikűr masszázs pedikűr pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Hajdúszoboszló

Hunguest Hotel Aqua-Sol Négy csillagos hotel

Hajduszoboszlo: Hunguest Hotel Aqua-Sol - épület Hajdúszoboszlót más néven a "reumások Mekkája"-ként is szokták emlegetni - a város 70 éve, a hévíz felszínre törése óta fogadja a fürdőzni és gyógyulni vágyó vendégeket; a fürdő környezetének mikroklímája, levegőjének jódos, brómos, sós páratartalma áldásosan befolyásolja a gyógyulást. A Hunguest Hotel Aqua-Sol Magyarország legnagyobb, dinamikusan fejlődő gyógy- és strandfürdőjének szomszédságában, a város üdülőövezetének központjában található. 1.5 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 99.18 Eurótól
(kb. 28801 Ft) / szoba!
85 értékelés alapján
8.58 / 10 8.58
További információk a szállodáról és foglalásról: Hunguest Hotel Aqua-Sol
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Internet (felár) étterem / kávézó szobaszervíz fedett úszómedence szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (felár) szobák mozgáskorlátozottak számára pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Hajdúszoboszló

Hotel Platán Hajdúszoboszló Négy csillagos hotel

Hotel Platán - külső kép A Hotel Platán Hajdúszoboszlón, a helyi gyógyfürdő és az Aquapark közelében, nagy platánfákkal körülvett, békés környezetben várja vendégeit kényelmes szobákkal, teraszos étteremmel, jacuzzival és szaunával, rendezvényszervezési, valamint parkolási lehetőséggel.
A szálloda épülete teljes egészében nemdohányzó. 1.4 km (0.9 mi) a városközponttól.
Csokonai Színház - Debrecen - 20.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 82.65 Eurótól
(kb. 24001 Ft) / szoba!
10 értékelés alapján
8.66 / 10 8.66
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Platán Hajdúszoboszló
parkoló nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) étterem / kávézó szobaszervíz szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás, klímaberendezés



Budapesti szállodák | Olcsó szállás Budapesten | 3 csillagos szállodák Budapesten | 4 csillagos szállodák Budapesten | 5 csillagos szállodák Budapesten