Cserszegtomaji Arborétum |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Cserszegtomaj Keszthelytől északra, a Keszthelyi-hegység délnyugati lábánál helyezkedik el, a Balaton Északnyugati csücskénél. A római kor óta bizonyítottan lakott község a történelem nagy részében Keszthely városához tartozott, lakosai elsősorban szőlőműveléssel foglalkoztak. Ma idegenforgalmi szempontból is jelentős, látványosságai közé tartozik a szövevényes hálózattal és egyedülálló formakinccsel rendelkező kútbarlang, a Várszínház, a Szent Anna Kápolna, a Margit kilátó és az Arborétum.
A cserszegtomaji Arborétum a Hévíz felőli falurészen helyezkedik el. A területet Horváth Jenő botanikus vásárolta meg 1966-ban azzal a céllal, hogy létrehozzon egy tujákból és fenyőkből álló gyűjteményt. Látogatói mintegy 20 hektáron körülbelül 200 fajta fenyőt és örökzöldet láthatnak. Az arborétum március elejétől október végéig hétköznapokon látogatható. A Cserszegtomaji Arborétum közelében lévő szállodák listája
Város: Hévíz Lekics Apartmanok |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Lekics Apartmanok |
|
|
Az Amadeus Panzió Hévíz termálfürdőjétől 800 méterre várja vendégeit, igényesen felszerelt apartmanokkal, csendes környezettel, családias légkörrel, grill- és steak-házzal.
0.6 km (0.3 mi) a városközponttól. | További információk a szállodáról és foglalásról: Amadeus Panzió |
|
|
A Hotel Európa Fit Hévíz zöldövezetében, egy nyugodt oázis szívében fekszik, 400 méterre Európa legnagyobb melegvizű gyógytavától. A szálloda, amely 2000 májusától fogad vendégeket, és sokszínű kínálata alapján a pihenni vágyók paradicsoma.
0.5 km (0.3 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 134.12 Eurótól (kb. 38801 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Európa Fit |
|
|
Hévíz központi részén, a termál tófürdőtől 400 méterre várja vendégeit a Centrum Apartmanház (volt Jókai Club Hotel) , 16 darab szállodai színvonalon berendezett, kényelmes és tágas apartmannal, wellness- és fitnessz-részleggel, valamint saját biztonságos parkolóhelyekkel.
0.4 km (0.3 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 44.59 Eurótól (kb. 12900 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Centrum Apartmanház |
|
|
A négycsillagos, központi fekvésű Palace Hotel Hévíz a kisváros sétálóutcájában, a termálvizű tófürdőtől mindössze 200 méterre található. A szálloda elegáns környezetben, wellness szolgáltatásokkal, saját gyógyászati részleggel, hangulatos étteremmel és kávézóval várja pihenésre és felfrissülésre vágyó vendégeit.
0.4 km (0.2 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 103.01 Eurótól (kb. 29801 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Palace Hotel |
|
|
A háromcsillagos Hotel Erzsébet Hévíz szívében található, a világhírű gyógyfürdő bejáratának közvetlen közelében. Az ízlésesen berendezett, klimatizált szobák és apartmanok mellett modern technikával felszerelt terápiarészleggel és kozmetikával, mélygarázzsal, szaunával és kellemes hangulatú étteremmel várja vendégeit.
0.5 km (0.3 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 52 Eurótól (kb. 15044 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Erzsébet |
|
|
A Naturmed Carbona Szállóban 261 klimatizált szoba, fedett uszoda, szauna sziget, szabadtéri élményfürdő, római korok hangulatát idéző termálfürdő és wellness-medence várja a kikapcsolódni vágyókat, a gyönyörű Hévízen, mert a legjobb ajándék a kényzetetés.
0.3 km (0.2 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 155.2 Eurótól (kb. 44899 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Naturmed Carbona Hotel |
|
|
Hévíz központjában, a termáltótól 100 m távolságra található a Hotel Panoráma. Felsőbb szintjeiről csodálatos kilátás nyílik a városra és a környékre. A háromcsillagos részben 205 db kétágyas szoba, ebből 122 superior, 80 classic, ill. 3 apartman és mozgássérült apartman van, mindegyikben színes TV, telefon és minibár, ill. fürdőszoba, WC, és erkély található.
0.3 km (0.2 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 69.82 Eurótól (kb. 20199 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Hunguest Hotel Panoráma |
|
|
A 2000-ben épült Flóra Villa Hévíz egyik legszebb, legnyugodtabb részén fekszik, mindössze 800 méterre a világhírű termálvízű tótól. A háromszintes villa ízlésesen berendezett teraszos apartmanokkal várja a nyaralni vágyókat.
0.5 km (0.3 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 25.92 Eurótól (kb. 7499 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Flóra Villa |
|
|
A bájos kis Park Hotel (korábban Danubius Beta Hotel Park) a nemzetközi hírű gyógyhely, Hévíz központjában található, csupán 200 méterre a termál tótól, amely Európa legnagyobb melegvizű tava és a legkülönfélébb gyógyhatású elemeket és ásványokat tartalmazza. Az 1927-ben épített, két villából álló (egy üvegfolyosó által összekötve) hotel 2000-2001-ben teljes felújítás alá került, és ma 30 szobával várja vendégeit.
0.4 km (0.3 mi) a városközponttól. |
Kétágyas szobák éjszakánként már 58.42 Eurótól (kb. 16901 Ft) / szoba! |
| További információk a szállodáról és foglalásról: Park Hotel |
|
|