Hotelvideók | Szállodafoglalás | Csoport foglalás | Turistakalauz - Budapest
| Hoteli Budimpešta | Hoteluri Budapesta | Hotell | Unterkunft | Budapest alberghi | English 
Hotely | Hotell Budapest | Budapeszt Hotele | Hoteles | Hotels in Boedapest | Szállodák | Hôtels 

Nyugati Pályaudvar - Budapest

Nyugati Pályaudvar - Budapest
A Nyugati Pályaudvar Budapest belvárosának északkeleti részén található. A Dunával a Margit-híd magasságában a Nagykörút köti össze. A pályaudvar mellől indul északi irányban a Váci út, amelynek ellenkező iránya pest szívébe, a Deák-térhez vezet. A főváros egyik legrégebbi vasúti pályaudvaráról ma elsősorban elővárosi vonatok indulnak.
A mai pályaudvar az 1870-es években került kialakításra. Főépületének vasszerkezete az építkezés idején igazi technikai bravúrnak számított. A vasszerkezet legnagyobb fesztávolsága, a középcsarnok szélessége 42 méter, legnagyobb magassága 25 méter, hossza pedig 146 méter. A pályaudvar mellett található a WestEnd City Center bevásárlóközpont, amelyhez különböző szórakoztató-egységek, szálloda és éttermek kapcsolódnak.
A Nyugati Pályaudvarról óránként 2-3 vonat indul a ferihegyi Budapest Airport repülőtérre � a menetidő mintegy 25 perc.

Látnivalók a pályaudvar környékén:
Teréz körút
Szent István körút
Bajcsi-Zsilinszky út
Váci út
Pesti belváros
West-End City Center
Hilton Budapest WestEnd
Margit-sziget
Parlament
A Nyugati Pályaudvar - Budapest közelében lévő szállodák listája
Város: Budapest

City Hotel Ring

Bejárat - City Hotel Ring A családias hangulatú City Hotel Ring Budapest belvárosában, a Nyugati pályaudvar és a Margitsziget közelében, az üzleti élet és a bevásárlóközpontok forgatagában helyezkedik el. A szállodától néhány percre található Közép-Európa legnagyobb bevásárlóközpontja, a Westend City Center, mely remek lehetőséget kínál bevásárlásra, szórakozásra és gasztronómiai élvezetekre egyaránt. 1.6 km (1 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 0.4 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 63.75 Eurótól
(kb. 19372 Ft) / szoba!
87 értékelés alapján
7.91 / 10 7.91
További információk a szállodáról és foglalásról: City Hotel Ring
nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes) légkondicionálás
Város: Budapest

Judit Apartments Budapest

Judit Apartmanház, Budapest, Belső kert A pesti belváros északi részén, nyugodt és biztonságos környezetben várja vendégeit a Judit Apartmanház, ahonnan a Duna-part, valamint a város számos látványossága mindössze pár perces sétával is könnyen megközelíthető. A város távolabbi részei autóval és tömegközlekedési eszközökkel is jól elérhetők. 2.2 km (1.4 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 0.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 45 Eurótól
(kb. 13674 Ft) / szoba!
13 értékelés alapján
7.73 / 10 7.73
További információk a szállodáról és foglalásról: Judit Apartments Budapest
parkoló nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes) Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) légkondicionálás
Város: Budapest

Leslie Apartments

Kétágyas szoba - Leslie Apartments A Leslie Apartments Budapest belvárosának északi részén, a Duna-part, a Margit-sziget és a Nyugati Pályaudvar közelében várja vendégeit, légkondicionált stúdiókkal, zárt parkolóval és a közelben számos sportolási és szórakozási lehetőséggel. 2.2 km (1.4 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 0.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 50 Eurótól
(kb. 15194 Ft) / szoba!
51 értékelés alapján
7.55 / 10 7.55
További információk a szállodáról és foglalásról: Leslie Apartments
parkoló nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás
Város: Budapest

Peters Apartments Apartman

Peters Apartments - Budapest Budapest központjában kínálja csendes, kényelmes apartmanjait a Peter's Apartments. A történelmi belváros az M3 metró vonalán könnyen elérhető. 2.2 km (1.4 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 0.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 45 Eurótól
(kb. 13674 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Peters Apartments
parkoló nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes)
Város: Budapest

12 Revay Hotel

12 Revay Hotel, Bejárat A 2015-ben nyíló 12 Revay Hotel Budapest belvárosában, a VI. kerületben található mintegy 50 méterre az Operától és a Bazilikától. Elhelyezkedésének köszönhetően a szállodától a város főbb nevezetességei könnyen megközelíthetőek. A főbb közlekedési csomópontok, mint például az Oktogon vagy a Deák Ferenc tér gyalogosan mintegy 3-4 perc alatt elérhetőek. A szálláshely 53 szobája és 3 Bazilikára néző tetőtéri apartmanja szolgálja a vendégek kényelmét. A modern stílusban berendezett szobák mindegyikében díjmentes vezeték nélküli internetkapcsolatot biztosítanak a vendégek részére. A 24 órás recepció melletti bár a nap minden szakában elérhető. 0.8 km (0.5 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 0.8 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 84.6 Eurótól
(kb. 25707 Ft) / szoba!
3 értékelés alapján
9.52 / 10 9.52
További információk a szállodáról és foglalásról: 12 Revay Hotel
nem-dohányzó szobák Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára Internet (ingyenes) légkondicionálás
Város: Budapest

Comfort Apartmanok

Bejárat, King Apartmanok, Budapest A Comfort Apartments épülete Budapest szívében, az Operaház és az Andrássy út szomszédságában, a Király utcában található. Vendégeit egy-, két- és háromszobás modern és elegáns apartmanokkal várja. Az internettel, klímával felszerelt lakások minősége családok és üzletemberek számára egyaránt ideális megoldás lehet nyaralásra vagy munkára. 0.8 km (0.5 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 0.9 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 79 Eurótól
(kb. 24006 Ft) / szoba!
19 értékelés alapján
8.27 / 10 8.27
További információk a szállodáról és foglalásról: Comfort Apartmanok
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes)
Város: Budapest

Hotel Centrál Basilica

Díszkivilágítás A Hotel Central Basilica a magyar kulturális, idegenforgalmi és üzleti központban található, karnyújtásnyira a legjobb budapesti éttermektől, szórakozóhelyektől. A műemléki környezetben elhelyezkedő hotel elegáns szobái és apartmanjai nyugodt pihenést biztosítanak a fővárosba érkező üzleti utazóknak, turistáknak. A szálloda tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető. 0.7 km (0.4 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 117.3 Eurótól
(kb. 35644 Ft) / szoba!
166 értékelés alapján
8.19 / 10 8.19
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Centrál Basilica
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (felár) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Budapest

Prestige Hotel Budapest

Prestige Hotel Budapest, Budapest, Recepció A Budapest belvárosában hamarosan megnyíló Prestige Hotel Budapest visszaidézi a boldog békeidőket. A klasszikus eleganciát a vintage stílussal ötvöző design hotel belsőépítészeti tervei Sáfrány Csilla és Vörös Virág nevéhez fűződnek. 0.9 km (0.5 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.1 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 147.6 Eurótól
(kb. 44851 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Prestige Hotel Budapest
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) étterem / kávézó szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Budapest

Corinthia Hotel Budapest Öt csillagos hotel

Corinthia Hotel Budapest, Épület - Budapest A Corinthia Hotel Budapest 414 luxus színvonalú vendégszobával (mindegyikben ingyenes Internet elérhetőséggel) várja vendégeit. Konferencia és kiállító központjával együtt akár 2200 vendég számára is tökéletes helyszínt kínál felejthetetlen társadalmi eseményekhez és konferenciákhoz egyaránt. Az újonnan megnyílt exkluzív Royal Spa teljes testi és lelki felüdülést ígér. 1.4 km (0.9 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.1 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 159.3 Eurótól
(kb. 48406 Ft) / szoba!
46 értékelés alapján
8.82 / 10 8.82
További információk a szállodáról és foglalásról: Corinthia Hotel Budapest
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz fedett úszómedence szauna Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) buszparkoló manikűr masszázs pedikűr pezsgőfürdő légkondicionálás BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

Central Green Hotel

Central Green Hotel, Budapest, Bejárat A Centrál Green Hotel Budapest belvárosában az Andrássy útról nyíló csendes kis utcában, a Kodály Körönd és a Lövölde tér között, 100 méterre a Földalatti megállójától található. 2 km (1.2 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.2 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 40 Eurótól
(kb. 12155 Ft) / szoba!
79 értékelés alapján
7.75 / 10 7.75
További információk a szállodáról és foglalásról: Central Green Hotel
nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes)
Város: Budapest

City Hotel Unió Három csillagos hotel

City Hotel Unió , Budapest, Külső kép A City Hotel Unió Budapest szívében, az Erzsébet körúttól egy percre, a főváros üzleti és bevásárló negyedének közepén várja vendégeit, kényelmes légkondicionált szobákkal, valamint rendezvények szervezésére is alkalmas étteremmel. 1.5 km (1 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.2 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 51 Eurótól
(kb. 15497 Ft) / szoba!
467 értékelés alapján
8.15 / 10 8.15
További információk a szállodáról és foglalásról: City Hotel Unió
parkoló nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára légkondicionálás, klímaberendezés BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

City Hotel Pilvax Három csillagos hotel

City Hotel Pilvax, Budapest, Bejárat Budapest belvárosában, a nyüzsgő Váci utca forgatagától 2 perces sétára, egy csendes mellékutcában várja vendégeit a 32 szobás elegáns, és mégis családias hangulatú City Hotel Pilvax, ideális szálláslehetőséget nyújtva a fővárosunkba látogató turisták és üzletemberek számára. Kitűnő fekvésének köszönhetően a szállodából kilépve, rövid időn belül elérhetők Budapest főbb nevezetességei (a Parlament, a Nemzeti Múzeum, a Vásárcsarnok, és a Budai Vár). 0.2 km (0.1 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.4 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 72.25 Eurótól
(kb. 21955 Ft) / szoba!
93 értékelés alapján
7.59 / 10 7.59
További információk a szállodáról és foglalásról: City Hotel Pilvax
nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet (felár) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Budapest

Agape Vendégház Budapest

Agape Vendégház, Épület Az Agape Apartmenthouse Budapest belvárosában kínál szobákat és új apartmanokat megfizethető áron. Közvetlen közelében rengeteg látnivaló, étterem, üzlet és szórakozási lehetőség adódik, a híres New York Palota például csupán 50 méterre található. 1.4 km (0.9 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.5 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 42 Eurótól
(kb. 12763 Ft) / szoba!
5 értékelés alapján
7.55 / 10 7.55
További információk a szállodáról és foglalásról: Agape Vendégház Budapest
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

Continental Hotel Budapest Négy csillagos hotel

Continental Hotel Zara, Díszkivilágítás - Budapest A Continental Hotel Budapest négycsillagos superior design szálloda Budapest belvárosában, a történelmi negyedben fekszik. A modern, szecessziós stílusban épült szálloda karnyújtásnyira található a főbb közlekedési csomópontoktól, vasúti állomásoktól és a leghíresebb látványosságoktól, mint például a Belvárosi Zsinagóga. 1.3 km (0.8 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.5 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 104.49 Eurótól
(kb. 31751 Ft) / szoba!
37 értékelés alapján
8.61 / 10 8.61
További információk a szállodáról és foglalásról: Continental Hotel Budapest
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz fedett úszómedence szabadtéri úszómedence gyermekfelügyelet szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára buszparkoló masszázs pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

Mercure Budapest City Center Hotel Négy csillagos hotel

Épület - Mercure Budapest City Center Hotel A 4 csillagos Mercure Budapest City Center szálloda a híres Váci utca közepén, Budapest üzleti, kulturális és bevásárló központjában található, ahonnan a Duna és a Parlament néhány perces sétával könnyedén elérhetők. Standard szobáik mellett választható Privilege, Bio Privilege szoba vagy akár tágas lakosztály privát infraszaunával. Vezetékes Internet, Wi-Fi és ingyenes számítógép használat áll a rendelkezésére. A szállodához parkoló is tartozik. 0.2 km (0.1 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.5 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 107.38 Eurótól
(kb. 32630 Ft) / szoba!
156 értékelés alapján
7.9 / 10 7.9
További információk a szállodáról és foglalásról: Mercure Budapest City Center Hotel
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára légkondicionálás, klímaberendezés BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

Novotel Budapest Centrum Hotel Négy csillagos hotel

Épület, Novotel Budapest Centrum Hotel, Budapest A Novotel Budapest Centrum az egykori Palace Szálló felújított műemlék épületében és az ahhoz kapcsolódó modern szárnyban 227 légkondicionált, nemdohányzó szobával várja vendégeit. 1.2 km (0.7 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.5 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 90.27 Eurótól
(kb. 27430 Ft) / szoba!
44 értékelés alapján
8.01 / 10 8.01
További információk a szállodáról és foglalásról: Novotel Budapest Centrum Hotel
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (felár) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz gyermekfelügyelet Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) masszázs pezsgőfürdő légkondicionálás, klímaberendezés BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

Hotel Ibis Budapest City Három csillagos hotel

Ibis Budapest City Hotel, Bejárat Az Ibis Budapest City (korábban Ibis Budapest Emke) szálloda Budapest üzleti központjában található, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető. Elhelyezkedése és kiváló szolgáltatásai miatt ideális szállás mind üzletemberek, mind turisták számára. 1.5 km (0.9 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.6 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 80.71 Eurótól
(kb. 24525 Ft) / szoba!
31 értékelés alapján
8.09 / 10 8.09
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Ibis Budapest City
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Budapest

Hotel Benczúr Három csillagos hotel

Hotel Benczúr - Budapest Budapest belvárosában, a világörökség részét képező Andrássy úttal párhuzamosan fekvő Benczúr utcában, elegáns környezetben várja vendégeit a Hotel Benczúr. A háromcsillagos szálloda könnyen megközelíthető helyen fekszik, de el van zárva a város zajától, így vendégeinek kellemes pihenést kínál. 2.6 km (1.6 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 62 Eurótól
(kb. 18840 Ft) / szoba!
235 értékelés alapján
8.16 / 10 8.16
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Benczúr
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Vezetékes Internet a szobában (ingyenes), Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes) légkondicionálás BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

City Hotel Mátyás Három csillagos hotel

City Hotel Mátyás, Épület A háromcsillagos City Hotel Mátyás családias szálloda, mely várja kedves vendégeit Budapest belvárosában, a híres Mátyás Pince Étterem felett. 0.1 km (0.1 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 71.4 Eurótól
(kb. 21696 Ft) / szoba!
222 értékelés alapján
7.55 / 10 7.55
További információk a szállodáról és foglalásról: City Hotel Mátyás
nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes) étterem / kávézó Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) BudapestHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Budapest

Hotel Nemzeti Budapest - MGallery Négy csillagos hotel

Hotel Nemzeti Budapest - MGallery, Épület este Központi fekvésének és meghitt, századfordulós hangulatának köszönhetően ez az elegáns Hotel Nemzeti Budapest - MGallery mind az üzleti utazók, mind a turisták számára ideális helyszínt nyújt. A tömegközlekedési eszközök közelsége lehetővé teszi az üzleti negyed, illetve a város látnivalóinak könnyű és gyors elérését. 1.5 km (1 mi) a városközponttól.
Nyugati Pályaudvar - Budapest - 1.7 km
Kétágyas szobák éjszakánként már 108.56 Eurótól
(kb. 32988 Ft) / szoba!
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Nemzeti Budapest - MGallery
nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz gyermekfelügyelet Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) szobák mozgáskorlátozottak számára légkondicionálás, klímaberendezés



Budapesti szállodák | Olcsó szállás Budapesten | 3 csillagos szállodák Budapesten | 4 csillagos szállodák Budapesten | 5 csillagos szállodák Budapesten