Szálloda keresése név vagy város szerint:
Töltse ki az alábbi szállásfoglaló űrlapot, majd nyomja meg az árellenőrzés
"Hotel Keresés" gombot. A megjelenő listáról válassza ki az Önnek legalkalmasabb
szállodát, majd kattintson a "Foglalás" gombra.
Város: Gyula Hunguest Hotel Erkel 

A Magyarország egyik legnagyobb zeneszerzőjéről elnevezett Hunguest Hotel Erkel kellemes környezetben, barátságos légkörben, szeretettel várja vendégeit. A szálloda az Alföld déli részén, az enyhe klímájú, hangulatos, történelmi fürdővárosban Erkel Ferenc szülővárosában Gyulán található, a régmúlt időkről mesélő ősfákkal övezett csónakázótó és a több, mint ötszáz éves gótikus téglavár szomszédságában, közvetlen átjárással az ötcsillagos Várfürdőbe.
1.7 km a városközponttól.
Város: Visegrád Thermal Hotel Visegrád 

A négycsillagos Thermal Hotel Visegrád a festői szépségű Dunakanyarban, Visegrád mellett, nyugodt, barátságos környezetben helyezkedik el, a Pilis Parkerdő szomszédságában, Budapest belvárosától csupán 40 kilométerre. A négycsillagos superior szálloda teljeskörű kényelmet és első osztályú szolgáltatásokat nyújt a felfrissülni, pihenni vágyó wellness vendégek és az ideális környezetet kereső konferenciarésztvevők számára.
2.9 km a városközponttól.
Város: Sümeg Hotel Kapitány Superior Wellness 

A Hotel Kapitány ****Superior Wellness történelmi környezetben épült, a Sümegi Vár lábánál. Az épületet körülvevő kellemes és nyugodt környezet nemcsak kikapcsolódni segít, de izgalmas időutazást is ígér - a középkor hangulatába repítve vendégeit.
0.6 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Silver Hotel 

A négycsillagos Hotel Silver Hajdúszoboszlón, Magyarország keleti régiójában egyedülálló felszereltséggel és minőségi szolgáltatásokkal várja vendégeit: 170 minden igényt kielégítő klimatizált szobával, étteremmel, konferencia központtal, teljes körű wellness szolgáltatásokkal és sportolási lehetőségekkel.
1.7 km a városközponttól.
Város: Eger Hunguest Hotel Flóra 

A Bükk hegység déli lejtőinél, Eger városában, gyógyvízforrások központjában, évszázados fák között, sokszínű szolgáltatásokkal, kényelmes szobákkal és önálló gyógyászati szárnnyal, valamint ingyenes átjárással a szomszédos termál- és élményfürdőbe várja kedves vendégeit a Hunguest Hotel Flóra.
0.9 km a városközponttól.
Város: Debrecen Hotel Nagyerdő 

A Hotel Nagyerdő Debrecen városának zöldövezetében található, Magyarország keleti részén, a Tiszántúl kulturális, vallási, gazdasági és idegenforgalmi központjában. A szálloda két szárnyban 104 szobával, klimatizált étteremmel és belső parkkal várja vendégeit.
1.9 km a városközponttól.
Város: Siófok CE Plaza Hotel 

A négycsillagos színvonalú CE Plaza Hotel Siófokon várja vendégeit. 102 szoba és apartmanok biztosítják a nyugodt kikapcsolódást a belvárosban, karnyújtásnyira a vízparttól, a megújult Fő tértől, a bevásárlási és szórakozási lehetőségektől, mégis csendes, zöldövezeti környezetben.
2.9 km a városközponttól.
Város: Alsóörs Hotel Laroba 

A Laroba Hotel Alsóörsön található, a Balaton északi partján, Budapesttől egy órányi autóútra. A háromcsillagos szálloda a vízparttól mindössze 250 méterre elegáns és harmonikus belső terekkel, kényelmes berendezéssel, szaunával és konferencia-rendezési lehetőséggel várja vendégeit.
0.8 km a városközponttól.
Város: Keszthely Kristály Hotel 

A háromcsillagos színvonalú Kristály Hotel Keszthelyen, pár lépésre a Balatontól, de közel a város szívéhez szeretettel várja vendégeit egész évben. A balatoni kerékpárút közelsége, a számtalan városi múzeum, a 6 kilométerre fekvő Hévízi-tó sokféle programlehetőséget kínál az aktív kikapcsolódást kedvelőknek.
0.3 km a városközponttól.
Város: Hévíz Hunguest Hotel Hélios 

A Hunguest Hotel Helios a világhírű Hévízi gyógytótól 500 méterre, egy csodálatos 45.000 négyzetméteres ősparkban két épülettel várja Önt és családját.
0.9 km a városközponttól.
Város: Gyula Elizabeth Hotel 

Az Elizabeth Hotel Gyulán, az Alföld déli részének egyik legszebb történelmi városában, a gótikus vár és a híres Várfürdő közvetlen közelében várja vendégeit. A történelmi nevezetességek látványán kívül a szálloda kényelmes elhelyezést, jól felszerelt wellness részleget, biztonságos parkolást és konferencia-rendezési lehetőségeket kínál.
1.4 km a városközponttól.
Város: Miskolctapolca Calimbra Konferencia & Wellness Hotel 

A Calimbra Konferencia és Wellness Hotel négycsillag superior minősítéssel várja vendégeit, Miskolctapolcán. A világhírű Barlang-fürdőtől néhány percnyi sétára lévő épület, amelyet a teraszok, pergolák tesznek különlegessé, páratlan szépségű környezetben, a Bükk hegyvonulatára néző kilátással várja a vendégeket.
0.2 km a városközponttól.
Város: Noszvaj Panoráma Hotel Noszvaj 

Megszépült terekkel, kényelmes szobákkal, korszerű szaunarészleggel újra megnyitja kapuit a Panoráma Hotel Noszvaj. A fenyves erdővel és szőlőbirtokokkal övezett szállodát elsősorban azoknak ajánljuk, akik hosszabb-rövidebb kirándulásokat terveznek a Bükk déli lejtőin, akik szívesen vegyülnek el Noszvaj gasztronómiai rendezvényeinek forgatagában, vagy akik egyszerűen csak csendes és barátságos környezetben szeretnének pihenni és feltöltődni.
0.6 km a városközponttól.
Város: Balatonfüred Danubius Hotel Annabella 

Ha a cél egy kellemes üdülés Balatonfüreden, akkor válassza a Hotel Annabellát, amelynek épülete éppolyan hangsúlyos része Balatonfüred látképének, mint a kikötő vagy a sétány! Medencékkel, sportolási lehetőségekkel, gyermekprogramokkal, magas színvonalú szolgáltatásokkal és tapasztalt személyzettel várják a város központjában, a Tagore sétány végén.
1 km a városközponttól.
Város: Zalakaros Hotel Vital 

A családias hangulatú, négycsillagos Hotel Vital szálloda 2005 végén nyitotta meg kapuit. Nyugodt környezetben, a természet által lágyan körbeölelve fekszik Zalakaroson, a városközponttól mindössze 500 méterre.
1.5 km a városközponttól.
Város: Sárvár Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa 

A 2006-ban épült, Magyar Turizmus Minőségi Díj és Zöld Szálloda elismeréssel is rendelkező barátságos légkörű szálloda közvetlen összeköttetésben áll a sárvári gyógyfürdővel. A Park Inn Hotel az egyszerűség, a korszerűség, a vendégek igényeire épülő ajánlatok és szolgáltatások, és a magas biztonságérzet szolgáltatásaival várja látogatóit.
1.3 km a városközponttól.
Város: Cegléd Hotel Aquarell 

A Hotel Aquarell Cegléden, a termálfürdővel átellenben vendégeinek négycsillagos kényelemet, különböző méretű és felszereltségű szobákat és apartmanokat, valamint kiváló éttermet és színvonalas szolgáltatásokat kínál.
2.9 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Hotel Rudolf 

A három csillagos Hotel Rudolf a gyógyvízéről híres Hajdúszoboszlón, a fürdőkomplexumtól 5 percre található, elegáns, mediterrán hangulatú, 4 szintes wellness szálloda. A szálloda lifttel ellátott épületet és kényelmes szobákat kínál.
1.6 km a városközponttól.
Város: Balatonszárszó Két Korona Konferencia & Wellness Hotel 

A Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Balatonszárszón található, a Balaton déli partjának egyik legkedveltebb üdülőövezetében. Vendégeit új szállodai szárnyában kialakított wellness központtal, valamint akár 300 fő befogadására is alkalmas konferencia-rendezési lehetőségekkel várja.
0.8 km a városközponttól.
Város: Parádfürdô Erzsébet Park Hotel 

A háromcsillagos Erzsébet Park Hotel, amelyet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal gyógyszállónak minősített, Magyarország egyik legvadregényesebb tájegységén, a Mátrában, Parádfürdőn fekszik, Budapesttől 110 kilométer távolságra, Gyöngyös és Eger között félúton. A tiszta, kellemes klíma; az egyedülálló erdei közeg; a település nyugalma és a szálloda nívója együttesen garantálja azt, hogy a vendégek feltöltődésben részesülhessenek.
0.7 km a városközponttól.
Város: Bikács Zichy Park Hotel 

A Zichy Park Hotel Tolna megyében festői környezettel, kristálytiszta levegővel, magával ragadó csenddel, családbarát szolgáltatásokkal, valamint fitness- és wellness-lehetőségek széles tárházával várja vendégeit.
2.8 km a városközponttól.
Város: Esztergom Portobello Wellness & Yacht Hotel 

A Portobello Yacht és Wellness Hotel Esztergom belvárosában, csendes nyugodt környezetben található, a Prímás-szigeten, a Kis-Duna partján. A szálloda 95 szobával, lakosztályokkal és minőségi szolgáltatásokkal várja, kényezteti vendégeit, mely közvetlen, zárt folyosós összeköttetésben áll az Aquasziget Élményfürdővel. A medencetér, a szaunavilág korlátlanul áll a vendégek részére.
0.4 km a városközponttól.
Város: Hévíz Hotel Európa Fit 

A négycsillagos Hotel Európa Fit Hévíz zöldövezetében, egy nyugodt oázis szívében fekszik, 400 méterre Európa legnagyobb melegvízű gyógytavától. A szálloda 2000 májusától fogad vendégeket, és sokszínű kínálata alapján a pihenni vágyók paradicsoma.
0.5 km a városközponttól.
Város: Badacsony Hotel Bonvino Wine & Spa 

2011 júniusában nyitott Badacsonyban a Hotel Bonvino Wine & Spa, mely Magyarország első aktív- és borszállodája. A hotel a festői borvidéken, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, Badacsony központjában található. A Badacsony, a Vulkánok Völgye és a Balaton környezete különleges kirándulásokra, nordic walking túrákra, pincelátogatásokra, borvacsorákra, lovaglásra, vártúrára és még számtalan különleges programra csábítja vendégeit a bor és az aktivitás jegyében.
1.3 km a városközponttól.
Város: Zalakaros Hotel Karos Spa 

A Hotel Karos Spa****superior szálloda édenkerti környezetben fekszik, 400 méterre a központtól, erdők, lankás dombok, szőlőhegyek ölelésében. A szálloda gyermek- és családbarát jellegéből adódóan sokféle programot, lehetőséget kínál a kis- és nagycsaládoknak, ezen kívül pedig a wellness élményeket keresők, gyógyulni vágyók is megtalálnak itt minden lehetőséget céljaik eléréséhez.
1.3 km a városközponttól.
Város: Eger Hotel Korona Wellness, Rendezvény & Borhotel Eger 

Eger történelmi belvárosában elhelyezkedő elegáns szálloda, a Hotel Korona Rendezvény & Borhotel várja a pihenni és szórakozni vágyó családokat és üzletembereket, sétatávolságra a város központjától. A város egyik legtöbb szolgáltatásával rendelkező szálloda egyedi wellness szolgáltatásokkal, kényelmes, klimatizált elegáns szobákkal és zárt őrzött parkolóval teszi még kellemesebbé az ott tartózkodást.
0.3 km a városközponttól.
Város: Szilvásvárad Szalajka Fogadó 

A Szalajka Fogadó és Étterem Szilvásváradon, a Bükk-hegység nyugati peremén álló hegyvidéki üdülőfalu központjában található. A környék nevezetességei, a bükki természet szépségei, kirándulási és sportolási lehetőségei hosszabb üdülés idejére is gazdag programkínálatot nyújtanak.
0.3 km a városközponttól.
Város: Szombathely Hotel Claudius 

A Hotel Claudius, Szombathely római jellegű szállodája a Csónakázó-tó partján, gyönyörű zöld környezetben található, közel a történelmi belvároshoz, a fedett uszoda-termál fürdőhöz és az élményfürdőhöz. A szálloda csoportoknak, családoknak és üzleti vendégeknek egyaránt kényelmes szálláslehetőséget kínál.
1.6 km a városközponttól.
Város: Hévíz Hotel Erzsébet 

A Balaton északnyugati partján, Keszthelytől, a Balaton fővárosától 6 kilométerre, az új nemzetközi sármelléki repülőtértől pedig 15 kilométerre található Magyarország világhírű gyógyfürdő-városa, Hévíz. A háromcsillagos Hotel Erzsébet Hévíz szívében található, a világhírű gyógyfürdő bejáratának közvetlen közelében.
0.5 km a városközponttól.
Város: Sárvár Spirit Hotel Thermal Spa 

A Spirit Hotel Thermal Spa Sárváron, Magyarország nyugati részén, a festői hét tó közvetlen szomszédságában, dús erdők mellett várja vendégeit saját termálkúttal rendelkező, egyedülálló fürdőrészleggel, elegáns szobákkal és lakosztályokkal, étteremmel és bárokkal, sportolási és konferencia rendezési lehetőségekkel.
1.1 km a városközponttól.
Város: Zsámbék Szépia Bio & Art Hotel 

A Szépia Bio és Art Hotel Zsámbékon, Budapesttől 33 kilométer távolságra található, vendégeinek igényes és művészi környezetet, egyedi berendezésű szobákat, wellness-részleget, sportolási és konferenciarendezési lehetőségeket kínál.
0.7 km a városközponttól.
Város: Orosháza Alföld Gyöngye Hotel 

A háromcsillagos superior Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpont az Orosháza-Gyopárosfürdői Gyógy- és Élményfürdőtől 900 méterre található. A csendes, nyugodt környezetben, 50 hektáros ősparkban elhelyezkedő szálloda kiváló pihenőhely kisgyermekes családok, az aktív kikapcsolódást kedvelők, a fürdő gyógyászati szolgáltatásait igénybe vevők és az egyéni üzleti utazók részére is.
2.5 km a városközponttól.
Város: Hévíz Hotel FIT Hévíz 

Töltődjön fel Magyarország egyik kis ékszerdobozában, Hévízen! Szeretné a hévízi tó gyógyító hatásait szállodán belül élvezni? Foglaljon most, majd a szobába érkezve öltse magára köntösét és relaxáljon termálvizes a medencékben, ezt követően pedig kényeztesse magát wellness szolgáltatásaikkal.
Csendes környezetben, kényelmes szobákkal várja a gyógyulni és aktívan kikapcsolódni vágyó vendégeit.
0.9 km a városközponttól.
Város: Szeged Dóm Hotel 

A Dóm hotel kivételesen jó helyen, a Fogadalmi Templomtól mindössze 100 méterre helyezkedik el. Ennek köszönhetően Vendégeink átélhetik a belvárosi kényelem minden előnyét a forgalmas utcazajok nélkül. A szálloda 14 kétágyas szobával és 2 lakosztállyal rendelkezik, 35 fő kényelmes elhelyezését teszi lehetővé.
0.4 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Hotel Hőforrás 

A Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló kiemelt üdülőövezetében várja vendégeit, a városi gyógyfürdő közelségével, saját fürdőrészleggel, gyógyászattal és szakrendelésekkel, valamint kényelmes szobákkal, kiváló étteremmel, és zárt parkolási lehetőséggel.
1.6 km a városközponttól.
Város: Kisbér Kincsem Wellness Hotel 

A Kincsem Wellness Hotel a Bakony kapujában, Zirc, Pannonhalma, Mór, Bábolna középpontjában, az M1-es autópályától 18 kilométerre a 81-es főút mellett található. Kényelmes szobákkal, minden igényt kielégítő wellness részleggel, a magyar és a nemzetközi konyha ételkínálatával, gyermekbarát szolgáltatásokkal, masszázslehetőséggel, a pihenőkertben kültéri medencével várja a pihenni és kikapcsolódni vágyó vendégeit.
0.7 km a városközponttól.
Város: Gyôr Hotel Kálvária 

A barokk belvároshoz közel, jól megközelíthető helyen található a családias Hotel Kálvária.
0.8 km a városközponttól.
Város: Debrecen Hotel Óbester 

A négycsillagos Hotel Óbester Magyarországon és a világon egyedülállóan állít a huszárságnak emléket. A szálloda nevét a leghíresebb magyar huszárról, Simonyi óbesterről kapta. Egyedi berendezésekkel, kiállított tárgyakkal a régmúlt huszárvilágát idézik meg.
1.4 km a városközponttól.
Város: Balatonfüred Ipoly Residence 

Az Ipoly Hotel Boutique Rooms & Suites Balatonfüred reformkori városrészének frekventált részén, közvetlenül a híres Tagore sétányhoz kapcsolódva, a Balaton-parttól 50 méterre található. Festői környezetben, egyedi szobákkal és lakosztályokkal, konferenciateremmel és wellness szolgáltatásokkal várja vendégeit.
0.4 km a városközponttól.
Város: Siófok Prémium Hotel Panoráma 

A megújult négycsillagos színvonalú siófoki Prémium Hotel Panoráma az Aranyparton, a városközponttól néhány percnyi sétatávolságra, közvetlenül a Balaton partján található. A csendes vízparti környezet tökéletes pihenési és kikapcsolódási lehetőséget nyújt mind a nyugalomra vágyóknak, mind az aktív pihenés kedvelőinek.
0.8 km a városközponttól.
Város: Gyôr Golden Ball Club Hotel 

Győr egyik legkeresettebb vendéglátó és szabadidőközpontja a Golden Ball Club Hotel, amely a történelmi belváros szomszédságában, a sétálóutcától 200 méterre található.
0.6 km a városközponttól.
Város: Szeged Tisza Corner Hotel 

A Tisza Corner Hotel Szeged kapujában, az M5-ös autópálya mentén található Budapest irányában, a belvárostól 3 kilométerre, így megfelelő választás lehet átutazóban levő vendégek számára.
3.7 km a városközponttól.
Város: Bakonybél Hotel Bakony 

A háromcsillagos Bakony Hotel Zirctől 16 kilométerre, Bakonybélben található. A történelmi emlékeiről, tájházáról, gyönyörű kiránduló útvonalairól, tiszta levegőjéről híres községben a felújított szálloda nyugodt pihenést kínál, színvonalas szállást és kikapcsolódási lehetőségeket nyújtva.
1.2 km a városközponttól.
Város: Szeged Tisza Sport Hotel 

A Tisza Sport Hotel Magyarország déli régiójában, a Tisza partján, kellemes zöldövezeti környezetben várja vendégeit. A modern stílusú hotel szállodaként, illetve ifjúsági szálláshelyként is üzemel, ahonnan Szeged belvárosa pár perc alatt megközelíthető.
1.6 km a városközponttól.
Város: Nagymányok Tókert Fogadó 

A Tókert Fogadó a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet közelében található csodálatos természeti környezetben. A családbarát fogadó wellness szolgáltatásai, a vendégszerető személyzet a vendégek teljes körű kikapcsolódását szolgálják.
1.1 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Hungarospa Thermal Hotel 

A háromcsillagos Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló csendes részén, a Fürdőkomplexum területén található, közvetlen átjárást biztosítva a harminc hektáros strandfürdőbe. A szálloda gyógyrészlege magas színvonalú szolgáltatásokat, T NEAK által támogatott kezeléseket biztosít.
0.9 km a városközponttól.
Város: Tata Öreg-tó Hotel 

Mindössze 100 méterre a tó partjától található a szálloda, az Öreg-tó Hotel és Rendezvénytér a hozzá tartozó Veranda kávézó és étteremmel. A kétcsillagos kutyabarát szálloda 1-2-3-4 ágyas szobáival kitűnő helyszínt nyújt pihenéshez. 20-40-80 férőhelyes konferenciatermeik és különtermeik (40 és 16 fős) családi, baráti vagy céges rendezvények, csapatépítő tréningek, előadások lebonyolítására adnak remek lehetőséget.
2.1 km a városközponttól.
Város: Hévíz Lotus Therme Hotel & Spa 

A Lotus Therme Hotel & Spa a világhírű hévízi tó szomszédságában található. A szálloda terápia részlegének központja, a fürdőrészleg medencéi közvetlenül a tó gyógyforrásából kapják a vizet. A szálloda épületének panorámaablakai közelebb hozzák a természetet, és átmentet teremtenek a külső és belső világ között.
1 km a városközponttól.
Város: Tiszaújváros Phőnix Hotel 

A Hotel Phőnix Tiszaújváros központjában található, 300 méterre a Sportcentrumtól, valamint az Élmény- és Gyógyfürdőtől. A szálloda partnerkapcsolatainak köszönhetően kiváló lehetőséget biztosít edzőtáborozó csapatoknak, cégeknek, kluboknak, egyesületeknek, egyéni és üzleti vendégeknek.
1.6 km a városközponttól.
Város: Balatonmáriafürdô Pelso Panzió 

A Pelso Panzió 2019 év elején teljesen megújul. Alapáras lesz a klíma, a medence fedhető és fűthető lesz, illetve egy zárt körfolyosón lehet majd elérni wellness részlegüket.
A mediterrán stílusú, exkluzív szolgáltatásokat kínáló Pelso Panzió Balatonmáriafürdőn várja a balatoni utazókat. Budapestről közvetlenül az M7 autópályáról megközelíthető, a vasútállomás 600 méterre, a sármelléki nemzetközi reptér 25 kilométerre található, és a MAHART járatai is elérhető közelségben várják az utasokat.
0.6 km a városközponttól.
Város: Keszthely Hotel Kakadu 

A közel 15 éve működő Wellness Hotel Kakadu Keszthelyen, a Balaton partjától mintegy 350 méterre található. 2009 februárjától megújulva, a wellness pihenést választó vendégkör igényeinek megfelelően bővített szolgáltatásokkal várja vendégeit, az egészségmegőrzés és a testi-lelki kikapcsolódás lehetőségét biztosítva számukra.
1.3 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Hotel Bungalló 

A Hotel Bungalló Hajdúszoboszlón, az Európa szerte híres városi gyógy- és strandfürdőtől 5 percre található családias hangulatú szálloda és ifjúsági szálláshely. Ideális pároknak, családoknak, illetve nagyobb baráti társaságok, iskolai csoportok, erdei iskolák, edzőtáborozók részére.
1.6 km a városközponttól.
Város: Sárvár Platán Hotel Sárvár 

Sárvár Vas megyében, csodálatos természeti környezetben helyezkedik el. A kultúrtörténeti és építészeti emlékekben bővelkedő, szépséges Rába-parti kisváros vonzerejét az év során számos koncert, nemzetközi folklór- és fúvósfesztivál, Históriás Napok, valamint vásári mulatságok növelik. A gyógyulásra, felüdülésre vágyók igényeit a Gyógy- és Wellnessfürdő és a Sárvári Thermál Kristály szolgálja ki. A város szívében várja vendégeit a családias hangulatú Hotel Platán.
0.4 km a városközponttól.
Város: Veszprém Betekints Wellness & Konferencia Hotel 

Veszprém festői részén, a Séd patak partján álló Betekints Wellness & Konferencie Hotel 38 kényelmes szobával várja vendégeit. A hangulatos, családias komplexum étteremmel, rendezvénytermekkel és vadonatúj wellnessközponttal rendelkezik.
1.8 km a városközponttól.
Város: Herceghalom Abacus Business & Wellness Hotel 

Az Abacus Business & Wellness Hotel ****superior Közép-Magyarország legújabb üzleti és wellness szállodája, amely Pest megye nyugati kapujában, Budapesttől 15 percre, az M1 autópálya mentén, Herceghalmon található. Vendégeit világszínvonalú spa-wellness birodalommal, valamint egyedülálló rendezvénykapacitással és konferenciatechnikával várja.
0.7 km a városközponttól.
Város: Villánykövesd Hotel Cabernet 

A Hotel Cabernet 1998-ban nyitotta meg kapuit Villánykövesden, mely a villányi borvidék és a baranyai németség egyik legszebb települése. A festői szépségű, békés táj remek pihenési lehetőséget nyújt a nagyvárosi forgatagból kiszakadni vágyók számára, és egyúttal nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget jelent a borok szerelmeseinek is. A település, mely a Villányi-hegység északkeleti csücskében terül el, része a villányi történelmi borvidéknek, és így a Villany-Siklósi borvidék falvai közé tartozik. A Hotel Cabernet Villánykövesden a műemlékileg védett világhírű pincesor mellett található.
0.1 km a városközponttól.
Város: Pécs Hotel Makár Sport & Wellness 

A Hotel Makár Sport & Wellness négycsillagos szálloda és szabadidőcentrum Pécs egyetemi városrészében, zöldövezetben, a történelmi belvárostól és a PTE klinikáktól néhány percnyi távolságra helyezkedik el.
2.9 km a városközponttól.
Város: Mezôkövesd Zsóry Hotel Zen & Spa 

A négycsillagos színvonalú Zsóry Hotel Zen & Spa**** a színpompás, matyó népművészetéről ismert Mezőkövesd közelében található, 700 méterre Észak-Magyarország egyik leghíresebb termálfürdőjétől, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőtől.
3.5 km a városközponttól.
Város: Siófok Residence Konferencia és Wellness Hotel 

A Hotel Residence Siófok megújult belső terekkel, elegáns szobákkal, kibővült wellness- és spa oázissal, valamint rengeteg kényeztető szolgáltatással várja a vendégeket. Az 57 szobás hotel csendes kertvárosi övezetben, a Balaton partjától mindössze 100 méterre, a városközponttól 900 méterre található.
3.7 km a városközponttól.
Város: Gyenesdiás Lorelei Vendégház 

A családias Lorelei Vendégház a Balaton északi oldalán, a Keszthelyi-dombság lábánál, Gyenesdiáson, a tóparttól mindössze 300 méterre található. Vendégeit szép kerttel, gyermekjátszótérrel és medencével várja, valamint sok kirándulási lehetőséget kínál a környéken: Keszthely belvárosa 3 kilométer, Hévíz 6 kilométer távolságra fekszik innen.
1.1 km a városközponttól.
Város: Pécs Hotel Arkadia 

A Hotel Arkadia Pécs történelmi belvárosában, a Széchenyi tér csúcsán, múzeumok és műemlékek közvetlen szomszédságában várja vendégeit, egyedi hangulattal, modern berendezéssel, kényelmes és hangulatos szobákkal, valamint elegáns étteremmel.
0.7 km a városközponttól.
Város: Miskolctapolca Hungária Panzió 

Miskolctapolca központjában, az Európában egyedülálló Barlangfürdőtől 500 méterre található a családias hangulatú Hungária Panzió.
0.6 km a városközponttól.
Város: Gyula Hőforrás Hotel és Üdülőpark 

Gyulán található a Hőforrás Hotel és Üdülőpark, mely gyönyörű négyhektáros parkkal, családias környezettel várja az ide látogatókat. A hoteltől nem messze található a gyulai Várfürdő, mely méltán híres gyógyvizéről.
2.2 km a városközponttól.
Város: Monor Nyerges Hotel Termál 

Budapest központjától 30 kilométerre, egyedülálló környezetben várja vendégeit Közép-Európa legnagyobb nádfedeles szállodája, a Nyerges Hotel. Az immáron 30 éve üzemelő hotel családias, nyugodt környezetben kínálja pihentető szolgáltatásait.
1.6 km a városközponttól.
Város: Füzesgyarmat Hotel Gara Gyógy- és Wellness Szálloda 

A Hotel Gara Gyógy-és Wellness Szálloda az Alföld délkeleti részén, Békés megye északi határán, Füzesgyarmaton található.
1.4 km a városközponttól.
Város: Szilvásvárad Lipicai Hotel 

Szilvásvárad turisztikai centrumában, frekventált környezetben várja kedves vendégeit a felújított Lipicai Hotel. A Szalajka-völgy bejáratától kétpercnyi gyaloglásra található szállodát a Szalajka-patak két ága és romantikus ősfenyves veszi körül.
0.5 km a városközponttól.
Város: Nagykanizsa Hotel Touring 

A Hotel Touring egy park közepén, csendes, lakótelepszerű övezetben található, Nagykanizsa városközpontjától mintegy 300 méterre. Vendégeit egész évben 40 kétágyas szobával, mindkét emeleten társalgó-különteremmel, az épület körül parkkal, játszótérrel, szilárd burkolatú foci-, -kézi -és kosárlabdapályával várja.
0.6 km a városközponttól.
Város: Nagybörzsöny Malomkert Panzió 

A Malomkert Panzió & Étterem a világ zajától távol, csendes, festői szépségű környezetben, Nagybörzsöny főterén helyezkedik el. Az épületegyüttes egy étteremből, egy kis kávézóból, rendezvényteremből valamint panzióból áll. A területen található valamennyi épület az európai uniós előírásoknak megfelelően akadálymentesített.
0.6 km a városközponttól.
Város: Bük, Bükfürdô Apartman Hotel 

A háromcsillagos bükfürdői Apartman Hotel a Dunántúl legnagyobb gyógy- és élményfürdőjétől néhány perc sétára, a fürdőtelep zöldövezeti részén található hotel, amely az ország első üdülőszövetkezete. Szolgáltatásaival több mint 35 éve kínál minden generáció számára élménnyel teli pihenést.
3.4 km a városközponttól.
Város: Kazincbarcika Hotel BorsodChem 

A háromcsillagos Hotel BorsodChem Kazincbarcika egyetlen wellness szállodájaként a Bükki Nemzeti Park lábánál várja kikapcsolódásra vágyó és üzleti ügyekért a városba érkező kedves vendégeit. A szálloda könnyen megközelíthető, közvetlenül a városba érkező 26-os számú főútról nyíló kis utcában található. A modern háromcsillagos épület két emeleten 35 kétágyas szobában és hat apartmanban kínál kényelmes pihenést vendégei részére.
0.3 km a városközponttól.
Város: Lillafüred Hotel Szeleta 

A Hotel Szeleta Miskolc-Lillafüreden, a Bükki Nemzeti Park területén, erdővel körülölelt festői völgyben fekszik, a Szinva patak partján. A háromcsillagos színvonalú szálloda kényelmes szobákkal és lakosztályokkal, ingyenes Internet kapcsolattal, külső medencével, szaunával, sókamrával, fedett parkolóval és sportolási lehetőségekkel várja vendégeit.
1.6 km a városközponttól.
Város: Bük, Bükfürdô Hunguest Hotel Répce 

A Hunguest Hotel Répce a gyógyvizéről híres Bükfürdőn helyezkedik el; közvetlen összeköttetésben áll Magyarország egyik legismertebb és legkedveltebb fürdőhelyével, a Bükfürdő Thermal&Spa-val. Az európai hírű gyógyvízkincs, a szubalpin klíma, a látnivalókban gazdag környezet garancia a vendégek nyugodt pihenésére, gyógyulására.
3.3 km a városközponttól.
Város: Sárvár Harmónia Termál Hotel 

A híres fürdővárosban, Sárváron várja vendégeit a Harmónia Termál Hotel, mely közvetlenül a gyógy-és wellness fürdő bejáratánál található. A családias hangulatú hotelben testközelből élvezhető a sárvári fürdővíz jótékony hatása.
1.2 km a városközponttól.
Város: Bük, Bükfürdô Bajor Panzió Aparthotel 

A családias hangulatú Bajor Panzió Aparthotel Bük centrumában, csendes, nyugodt, szubalpin klímájú környezetben helyezkedik el. A Gyógy- és Termálfürdő a panziótól 1500 méterre található, és könnyen megközelíthető az autóbusszal és a kisvonattal is.
1.3 km a városközponttól.
Város: Kecskemét Sport Hotel 

A Sport Hotel Kecskeméten, az M5-ös autópálya lehajtójától egyenesen körülbelül 2500 méterre, a frekventált Izsáki út mellett található. Egész évben nyitva áll a pihenni vágyók és az üzleti utazók előtt.
2.5 km a városközponttól.
Város: Hajdúnánás Hotel Medián 

2014 szeptemberében, a hajdúsági kisváros szívében, Hajdúnánás központjában megnyitotta kapuit a Hotel Medián. A város az M3 autópályától 3 kilométerre, illetve az M35 úttól 10 kilométerre található.
0.4 km a városközponttól.
Város: Kôszeg Hotel Írottkő 

A Hotel Írottkő Kőszeg városkájának romantikus főterén várja vendégeit, az Alpokalja különleges klímájával és szépségével, felújított belső terekkel, kényelmes szobákkal, étteremmel és drinkbárral, konferencia-rendezési lehetőséggel és wellness-részleggel.
3.1 km a városközponttól.
Város: Szeged Tisza Alfa Hotel 

A Tisza Alfa Hotel Szegeden, pár perc sétára a belvárostól, csendes övezetben, a Teréz utcában található, közel az Árkád Szeged Bevásárlóközponthoz, és a Mars téri buszpályaudvarhoz. A szálloda a vasútállomástól is könnyen megközelíthető.
1.2 km a városközponttól.
Város: Tata Kristály Imperial Hotel 

A négycsillagos Kristály Hotel Imperial Tatán várja vendégeit, mely Magyarország első szállodája. A Tata központjában épült, megújult műemlék épület immár 1770 óta üzemel. Eleganciával és nyugalommal fogadja hazai és külföldi vendégeit egyaránt, pont úgy, mint az Esterházyak idején. A kétszintes szálloda mélygarázzsal, wellness szalonnal, külön termekkel, éjszakai bárral, barokk díszudvarral, személyre szóló kiszolgálással és határtalan vendégszeretettel várja látogatóit.
0.5 km a városközponttól.
Város: Zalakaros Hotel Aphrodite 

A négycsillagos Hotel Aphrodite a város szívében, néhány perc sétára található a zalakarosi strandfürdő bejáratától, a Sportcentrum közvetlen szomszédságában.
0.9 km a városközponttól.
Város: Sopron Sopron Hotel 

Az elegáns, négycsillagos Hotel Sopron az osztrák határ közelében, a belváros peremén található, egyedi kilátással, zárt parkolóval és internet használattal, családbarát és wellness szolgáltatásokkal várja vendégeit.
1.1 km a városközponttól.
Város: Vecsés Airport Hotel Budapest 
Ingyenes reptéri transzfer! |

Az Airport Hotel Budapest****superior Vecsésen, az Airport Business Parkkal átellenben, a Ferihegyi Reptér mindkét termináljától (1 és 2A/2B) valamint az M0-ás autópálya vecsési leágazójától 2,5 kilométerre várja vendégeit. A négycsillagos szállodában rendelkezésre áll 110 kényelmes szoba, számos konferenciaterem és tárgyaló, non-stop étterem, wellness centrum és exkluzív kávéz. A szobaárak tartalmazzák a reptéri transzfer árát is, mindkét irányba.
2.1 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Hotel Korona Hajdúszoboszló 

A Hotel Korona***és Étterem Hajdúszoboszló szívében, Európa legnagyobb fürdőkomplexumától 100 méterre található vendégbarát, családias szálloda, mely ideális hely a kikapcsolódásra, legyen az több hetes gyógyüdülés, családi nyaralás, kisebb céges rendezvény vagy csak átutazás.
0.9 km a városközponttól.
Város: Székesfehérvár Hotel Magyar Király 

Székesfehérvár szívében, a teljes egészében megszépült történelmi belvárosban, a színház szomszédságában, a sétálóutca elején található a négycsillagos Hotel Magyar Király.
0.7 km a városközponttól.
Város: Harkány Siesta Club Hotel 

A Siesta Club Hotel Dél-Baranyában, a Tenkes-hegy lábánál, az európai hírű gyógyvízzel rendelkező Harkányban várja vendégeit. A szálláshely közvetlenül a fürdő bejárata mellett található.
0.3 km a városközponttól.
Város: Balatonalmádi Nereus Park Hotel 

A Nereus Park Hotel Balatonalmádiban, közvetlenül a Balaton partján található egy két hektáros parkosított területen. Jól megközelíthető a 71. számú útról, a busz- és vasútállomástól pedig mintegy 10 perces sétával érhető el.
1.1 km a városközponttól.
Város: Hévíz Hotel Napsugár Hévíz 

A hévízi tótól mintegy 10 percre található a háromszintes Hotel Napsugár, amely családias hangulattal, lifttel, szaunával és kedvező árú kúralehetőségekkel várja vendégeit.
0.7 km a városközponttól.
Város: Szeged Art Hotel Szeged 

A napfény városában, Szegeden kínálja exkluzív, komfortos szolgáltatásait az Art Hotel Szeged. A Dóm térre nyíló Somogyi utcában várja a színházrajongó, városlátogató, művészeteket, vízi sportokat kedvelő és üzleti utazó vendégeket.
0.4 km a városközponttól.
Város: Paks Erzsébet Nagy Szálloda 

Paks szívében, közvetlenül a Duna part mellett várja vendégeit az Erzsébet Nagy Szálloda. A hotel négycsillagos kiszolgálást és egyedi eleganciát ígér Budapesttől mindössze 110 kilométerre.
0.4 km a városközponttól.
Város: Fehérvárcsurgó Károlyi Kastély Hotel & Restaurant 

A fehérvárcsurgói Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant távol a nyüzsgő, rohanó várostól, mégis könnyen elérhető távolságban Székesfehérvártól mintegy 15 percre, Budapesttől, Győrtől és Veszprémtől pedig alig egy órányi autóútra található. Az épület jelenleg 23 szobával (melyből 6 lakosztály), 2 könyvtárral, 500 m2-es pincével, 6 különböző méretű és korszerű technikai felszereltséggel rendelkező természetes fénnyel megvilágított konferenciateremmel, saját tóval és arborétummal, valamint egy 70 fő befogadására alkalmas étteremmel várja vendégeit.
0.4 km a városközponttól.
Város: Pécs Boutique Hotel Sopianae 

A Boutique Hotel Sopianae Pécs városközpontjában helyezkedik el. Építészete és kialakítása
ellentétre épül - a kívül műemlék jellegű épület belsőépítészete a modern vonulatot tükrözi.
Város: Hódmezôvásárhely Hotel Ginkgo 

A Hotel Ginkgo Hódmezővásárhely központjában, a belváros szívében, az elmúlt század elején, eklektikus stílusban épült Fekete Sas Rendezvényház mellett található. A szállodában harmonikus egységet alkot a modernség, a hagyományőrzés és a környezettudatos szemléletmód.
1.4 km a városközponttól.
Város: Mór Hétkúti Wellness Hotel & Lovaspark 

A Hétkút Wellness Hotel & Lovaspark Móron található, a Vértes és a Bakony hegység között elhelyezkedő kisvárosban. A szálloda a 81-es főútról a város felé kanyarodva érhető el; a festett motívumokkal díszített falak sváb hagyományokat idéznek, vidéki kúriára emlékeztető hangulata, wellness-szolgáltatásai mindenki számára megfelelő kikapcsolódási lehetőségeket nyújtanak.
0.1 km a városközponttól.
Város: Sárvár Wolf Panzió 

A sárvári Wolf Panzió a termálfürdő szomszédságában található, mely előnyös fekvésének köszönhetően garantálja a kikapcsolódást minden kedves vendége számára. Budapest felől az M7-es autópályáról Székesfehérvárig, majd onnan a 8-as, 84-es főutakon közelíthető meg.
0.7 km a városközponttól.
Város: Szeged Science Hotel 

A szegedi Science Hotel a legjobb választás a különleges stílus, az elegancia és a kényelem kedvelőinek, valamint azoknak, akik számára fontos, hogy a hangulatos város lüktető szívében legyenek.
0.5 km a városközponttól.
Város: Zamárdi Hotel Wellamarin 

A Wellamarin Wellness Hotel Budapesttől 115 kilométerre, a Balaton déli partján, Zamárdiban, közvetlenül a tóparton helyezkedik el festői környezetben, a dombok szegélyezte északi part és a tihanyi apátság látképének közvetlen előterében ideális helyszínt kínálva a feltöltődésre.
1.7 km a városközponttól.
Város: Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra 

A Lifestyle Hotel Mátra az Északi-középhegység szívében, Mátraházán található. A nyugodt, csodálatos erdei és hegyi környezet, a természetet idéző szállodai belső kialakítások elősegítik a teljes kikapcsolódást, az egyedi szemléletű wellness-szolgáltatások és a különleges gasztronómiai élmények minden vendég számára új élményt nyújtanak.
1.4 km a városközponttól.
Város: Zalakaros Art Hotel 

A középkategóriás, családias Art Hotel a zalakarosi Gránit gyógy- és élményfürdőtől mindössze 200 méterre, zöldövezetben található. A 2008-ra megújult szálloda 46 kényelmes szobával fogadja vendégeit! Az Art Hotel hangulata nevéhez hűen tükrözi az egykori névadó művészetközelségét. A világos, tágas átriumos szállodahallba lépve a vendég merész színek, képek, grafikák, szobrok és trópusi növények színpompás kavalkádjával találkozik, melyet a modern kényelmes berendezések tesznek egésszé.
1.4 km a városközponttól.
Város: Rábapaty Joó Fogadó Wellness Panzió 

A Joó Fogadó Wellness Panzió Sárvár-Rábapatyon, Magyarország nyugati részén, a Sárvári Gyógyfürdőtől hat kilométerre várja vendégeit, kényelmes szálláslehetőséggel és saját wellness-részleggel.
0.7 km a városközponttól.
Város: Gosztola Gosztola Gyöngye Spa & Élményhotel 

A Gosztola Gyöngye Spa & Élményhotel a Nyugat-Dunántúlon, a zalai dombok között található, a Lenti Gyógy-, Termál- és Élményfürdőtől öt kilométerre, az Őrség közelében, friss levegőjű, erdei környezetben. A 27 szobás és 70 férőhelyes színvonalas wellness szálloda szobakínálatában tágas, családi apartmanok, exkluzív nászutas lakosztály sarokkáddal és erkélyes szobák erdei kilátással is megtalálhatóak.
0.6 km a városközponttól.
Város: Páty Gastland M1 Hotel 

A Budapesttől 22 kilométerre található (M1 autópálya, Sasfészek-tó pihenőhely) Hotel Gastland M1 szálloda 32 légkondicionált szobával és apartmannal, valamint 8 turista szobával várja vendégeit. A tranzitcsoportokat igen rugalmasan kezelő szálloda másik fő profilja a konferenciák és családi rendezvények szervezése.
1.6 km a városközponttól.
Város: Eger Park Hotel Minaret 

A Park Hotel Minaret Egerben, a barokk belváros egyik legimpozánsabb helyén helyezkedik el. A szállodában megszállva pár perc séta alatt részese lehet a középkori vásárnak, a Végvári Vigasságoknak, a Bikavér Ünnepnek, Eger Ünnepének és még sok-sok fesztiválnak, programnak.
0.3 km a városközponttól.
Város: Gyôr Hotel Famulus 

A Hotel Famulus Győr történelmi belvárosának szomszédságában, az új városrészben található Árkád Bevásárlóközpont mellett épült fel. 2007 szeptemberétől várja vendégeit kényelmes szobákkal, parkolóval, étteremmel, fitness- és szaunázási lehetőséggel, valamint szolgáltatások széles tárházával.
1.1 km a városközponttól.
Város: Gyôr Ibis Hotel Győr 

Az 1600 hotelt számláló nemzetközi Ibis szállodalánc Magyarország egyetlen győri tagja könnyen megközelíthető helyen található. A történelmi barokk belváros nyüzsgő kulturális életével, számtalan kikapcsolódásra csábítóhangulatos teraszával csupán pár perc sétával elérhető. A szálloda fiatalos lendületével, 96 hangszigetelt, légkondicionált, modern szobájával várja az ideérkező látogatókat.
0.6 km a városközponttól.
Kétágyas szobák éjszakánként már 17 761 forinttól! |
|
Város: Balatonkenese Hotel Marina-Port 

Balatonkenesén, a modern kikötő szomszédságában található a négycsillagos Hotel Marina Port, amely légkondicionált szobákkal, minden igényt kielégítő konferenciatermekkel, valamint vadonatúj fitness- és wellness centrummal várja vendégeit.
1 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Hotel Négy Évszak 

Hajdúszoboszló központjában, jól megközelíthető helyen, a strandfürdő főbejáratától 250 méter távolságra található a háromcsillagos superior Hotel Négy Évszak.
1.1 km a városközponttól.
Város: Gyôr Révész Hotel, Étterem & Rosa Spa 

A Révész Hotel, Étterem & Rosa Spa 1987 óta várja vendégeit Győr-Révfaluban. A város egyik legnagyobb családi üzemeltetésű szállodája Győr belvárosától egy könnyű sétára, a Duna közelében található. A belváros közelsége lehetővé teszi, hogy a vendégek a fesztivál-időszakokban is nyugodt környezetben, mégis a pezsgő városi forgatag közvetlen közelében kapcsolódjanak ki.
1.2 km a városközponttól.
Város: Hévíz Majerik Hotel 

A háromcsillagos Majerik Hotel kiemelt övezetben, Hévíz főterén, a gyógytó szomszédságában, attól mintegy száz méterre található. A két épületből álló üdülőkomplexumban változatos programok és kezelési lehetőségek garantálják a vendégek tartalmas pihenését.
0.6 km a városközponttól.
Város: Harkány Hotel Xavin 

A folyamatosan megújuló családi hotel immáron 17 éve várja a pihenni, gyógyulni és kikapcsolódni vágyókat. A Xavin Hotel Harkány szívében, annak egyik legszebb parkjának részeként helyezkedik el, csupán 150 méterre az Európa szerte híres Gyógy- és Strandfürdőjétől.
0.5 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Laci Betyár Fogadó 

A Laci Betyár Fogadó közvetlenül Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Hungarospa Gyógy- és Strandfürdő mellett található, Hajdúszoboszlón. Hamisítatlan alföldi hangulattal, kényelmes szobákkal, házias ételekkel, családias kiszolgálással várják vendégeiket.
0.9 km a városközponttól.
Város: Eger Hotel Villa Völgy 

A három különböző négycsillagos épületszárnnyal rendelkező Hotel Villa Völgy a borairól híres egri Szépasszony-völgyben található, ahol tufakőbe vájt borospincék százai várják az idelátogató vendégeket. A környezet nagyon csendes, a szállodakomplexum épületeit egy gyönyörű 2 hektáros park öleli körül, a szálloda tökéletesen alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra.
Város: Sárvár Hotel Wolf 

A háromcsillagos színvonalú Hotel Wolf pár száz méterre található a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől kellemes, családias környezetben. A hotel szolgáltatásai és vendégszerető személyzete garantálja a teljes kikapcsolódást és felfrissülést vendégei számára.
0.7 km a városközponttól.
Város: Zalacsány Batthyány Kastélyszálló 

A szálloda csendes, nyugodt, 10 hektáros parkosított környezetben, Zalacsány szélén fekszik. A több száz éves épületet ölelő parkban szabadtéri termál medence, gyermekjátszótér, strandröplabda, minigolf, footgolf, teniszpályák, lengőteke, grillterasz, és bár található. Számos sportolási lehetőség, lelkes animátorok által szervezett programok, korlátlan wellness használat garantálja a teljes kikapcsolódást.
0.3 km a városközponttól.
Város: Balatonfüred Aura Hotel 

Az Aura Hotel Balatonfüred legújabb exkluzív felnőtt szállodája. A közelben számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőség található, melyeket a vendégek kedvük szerint igénybe vehetnek, ilyen például a hajóállomás, az aquapark, a múzeumok valamint a strandok is elérhetőek pár perc sétával.
1.5 km a városközponttól.
Város: Vecsés Airport Hotel Stáció Wellness & Konferencia 
Ingyenes reptéri transzfer! |

A budapesti nemzetközi repülőtérhez közel, autóval alig 5 percre épült a ferihegyi repülőtér első négycsillagos szállodája, amely a tranzit utasokon kívül gondol a családosokra is akik repülővel indulnak nyaralni.
3 km a városközponttól.
Város: Gyula Fodor Hotel 

A Fodor Hotel 20 méterre helyezkedik el a Várfürdőtől. A gyulai Várfürdő a nagy történelmi múlttal rendelkező Almássy Kastély 8,5 hektár területű ősparkjában foglalja el méltó helyét. Ez az őspark ma már természetvédelmi területnek számít. A kiemelkedő minőségű gyógyvíz jótékonyan hat a gyulladásos nőgyógyászati-, és mozgásszervi megbetegedésekre, reumás panaszokra, balesetek utáni rehabilitációra.
1 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló HRC Panzió 

A HRC Panzió Hajdúszoboszló nyugodt, kertvárosi részében található. Autóval könnyedén megközelíthető a Gyógyfürdő és az Aquapark is.
1.8 km a városközponttól.
Város: Eger Aqua Villa Eger 

A 2017. Júliusában újranyitott Hotel Aqua Eger Szálloda és Étterem, Eger történelmi belvárosának központjában, a fürdőkomplexum szomszédságában található, néhány percre csupán a jól ismert nevezetességektől.
Kényelmes, rövid sétával elérhető a híres Egri Vár, a Dobó tér, a Bazilika, múzeumok és kiállítások, üzletek, cukrászdák és szórakozóhelyek.
1 km a városközponttól.
Város: Gyôr Barokk Hotel Promenád 

A modern, 2013 áprilisában nyitó Barokk Hotel Promenád Győr belvárosában található. A tematikus berendezésű design hotel a város számos látványosságának közvetlen közelében helyezkedik el, kellemes pihenést biztosítva az ide utazók számára.
0.5 km a városközponttól.
Város: Hévíz Sante Hévíz 

A Sante Hévíz panzió Hévíz központjában, de mégis nyugodt, csendes környezetben várja vendégeit. Kedvező fekvésének köszönhetően gyalog 10 perc alatt elérhető a világon egyedülálló meleg vizű gyógytó.
0.3 km a városközponttól.
Város: Debrecen Stop Panzió 

A Stop Panzió Debrecen központjában várja vendégeit, elhelyezkedéséből adódóan a főbb látnivalók könnyen és gyorsan elérhetőek; az épületben drinkbár is várja a vendégeket.
0.9 km a városközponttól.
Város: Debrecen Erdőspuszta Club Hotel 

Az Erdőspuszta Club Hotel gyönyörű erdei panorámával várja vendégeit Debrecentől mintegy hat kilométerre. Összességében 18 hektár magánterületen terül el, egy hat hektáros fenyőerdő szomszédságában, távol a város zajától.
7.5 km a városközponttól.
Város: Balatonfüred Hotel Pallone 

A Balatonfüreden 2015-ben megnyitott Hotel Pallone kiváló választás a balatoni pihenés szerelmeseinek éppúgy, mint az aktív sport kedvelőinek. A szálloda a vízparttól és a strandtól mindössze 100 méterre található. A városközpont, a pályaudvar és a Tagore sétány pedig 15 perc sétával elérhető. Pár lépés innen a kerékpárút, az Aquapark, a Marina Center bevásárlóközpont és a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ.
1.4 km a városközponttól.
Város: Hévíz Park Hotel Hévíz 

A háromcsillagos színvonalú Park Hotel Hévíz a város szívében, mégis csendes, nyugalmas környezetben található, csupán 200 méterre Európa legnagyobb gyógyhatású, meleg vizű tavától. A családias kis szálloda remek kiindulópont lehet a Balaton legszebb strandjaihoz, hiszen azok 10 perc autóúttal elérhetőek.
0.4 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Plage Hotel 

2014. június 25-én nyitja meg kapuit a Plage Hotel négycsillagosnak megfelelő kényelemmel és szolgáltatásokkal, Hajdúszoboszló üdülőcentrumában. A szálloda 50 méterre található a fürdőkomplexum főbejáratától, csendes környezetben.
0.9 km a városközponttól.
Város: Miskolctapolca Alfa Hotel 

Az Alfa Hotel Miskolc-Tapolca központjában, a Barlangfürdő közelében 16 légkondicionált két ágyas szobával várja kedves vendégeit. A hotelban működő wellness centrum ideális helyszíne lehet a testi-lelki megújulásnak, pihenésnek.
0.5 km a városközponttól.
Város: Szeged Auris Hotel Szeged 

A 2015-ben nyílt, elegáns, letisztult designnal rendelkező Auris Hotel Szeged belvárosának szívében, pár lépésre a Tisza-parttól és a Dóm tértől, illetve az egészségügyi központ közvetlen közelében található.
0.7 km a városközponttól.
Város: Keszthely Hotel Ovit 

A háromcsillagos Hotel Ovit Keszthely határában, a gyógyvizéről méltán híres Hévíz közelében, csendes, nyugodt környezetben, tágas, füves parkban található. Az év minden napján nyitva tartó szállodától percek alatt minden elérhető, de a városi zaj és a nyüzsgés mégis a kapun kívül marad. Családias hangulatú szálloda, légkondicionált, jól felszerelt szobákat, apartmanokat kínál.
2.5 km a városközponttól.
Város: Debrecen Hotel Lycium 

A Hotel Lycium Debrecen belvárosában, a főtér és a Nagytemplom szomszédságában várja vendégeit, légkondicionált szobákkal és apartmanokkal, étteremmel és rendezvényszervezési lehetőségekkel.
1.6 km a városközponttól.
Város: Badacsony Hotel Halászkert 

Az újonnan nyílt, családias hangulatú Hotel Halászkert Badacsonyban, 45 szobával és 100 fő férőhellyel várja vendégeit. A strand sétatávolságban helyezkedik el.
1.2 km a városközponttól.
Város: Miskolctapolca Panoráma Vendégház 

A Panoráma Vendégház Miskolctapolca magaslati telkén gyönyörű panorámával várja vendégeit. A vendégháztól mintegy pár száz méterre található a Termál Barlangfürdő, mely kültéri és barlang környezetében található medencéjével, szaunájával, gyógymasszázzsal várja a látogatókat.
0.3 km a városközponttól.
Város: Eger Bacchus Panzió 

A nagy történelmi múlttal rendelkező, szépséges Egerben, a híres Szépasszony-völgy felőli oldalon fekszik a Bacchus Panzió. Elegáns és barátságos szobáival, magas színvonalú szolgáltatásaival a kikapcsolódás és feltöltődés kiváló színhelye, és a környék felfedezéséhez remek kiindulópont lehet.
1.4 km a városközponttól.
Város: Békéscsaba Arcanum Hotel 

Az Arcanum Hotel**** a rohanó világtól elzártan, több hektáros park nyugalmával várja Vendégeit Békéscsaba kertvárosában. Kényelmes szobák, ínycsiklandó ételek, pihentető wellness és tapasztalt személyzet garantálják a testi-lelki megújulást. Látogasson el az Arcanum Hotelbe és ,,tudja meg a Titkot".
3.3 km a városközponttól.
Város: Hévíz Ágnes Hotel 

A Hévízen található, háromcsillagos Ágnes Hotel a tófürdőtől 600 méterre helyezkedik el. Egész évben családias környezetben várja pihenésre, kikapcsolódásra, gyógyulásra vágyó vendégeit.
0.2 km a városközponttól.
Város: Tihany Club Tihany Hotel 

A Tihanyi-félszigeten, csodálatos természeti környezetben, közvetlenül a tó partján található a négycsillagos Hotel Club Tihany, amely számtalan lehetőséget kínál családi üdülésre, aktív kikapcsolódásra, wellness feltöltődésre. Sportközpont, vízisport telep, szórakoztató programok várják a felnőtteket és gyermekeket egyaránt.
2.1 km a városközponttól.
Város: Szirák Teleki-Degenfeld Kastélyszálló 

1748-ban épült a Teleki-Degenfeld Kastélyszálló, mely az egyik legszebb barokk kastély Magyarországon. A kastély 1998 óta szállodaként működik. Mind külső, mind belső megjelenésében hűen tükrözi a XVIII. század eleganciáját, wellness-részlegével a modern igényeket is kiszolgálja.
0.7 km a városközponttól.
Város: Döbrönte Hasik Hotel 

Döbrönte a fővárostól alig több mint másfél órányira található, bájos, bakonyi falvacska. Ebben a festői környezetben várja vendégeit a Hasik Hotel.
0.2 km a városközponttól.
Város: Veszprém Hotel Jade 

A Hotel Jade Veszprém nyugati részén, családias hangulatú kertvárosi övezetben található, a belvárostól 800 méterre. A 2001 óta működő szálloda széleskörű szolgáltatásaival ideális helyszín szabadidős turisták és üzleti utazók részére is.
1.7 km a városközponttól.
Város: Parádsasvár Szent Hubertus Panzió 

A St. Hubertus Panzió Parádsasváron, a Mátra völgyében várja vendégeit, gyönyörű környezettel, kényelmes szobákkal, színvonalas étteremmel és udvari parkolóval. Parádsasvár kastélya, gyógyforrása, üveggyára, valamint a környék kirándulóhelyei számos látnivalót és kikapcsolódási lehetőséget kínálnak.
0.4 km a városközponttól.
Város: Mezôkövesd Boglárka Panzió & Apartmanházak 

Matyóföld szívében a messze földön ismert Zsóry Gyógy- és Strandfürdőtől 300 méterre várja vendégeit a 2002 tavaszán nyílt családi vezetés alatt álló Boglárka Panzió. Kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően, alig 1 órára Budapesttől, a Bükk és az Alföld találkozásánál számos látnivalót és kirándulóhelyet tudnak ajánlani elérhető közelségben. Jótékonyhatású gyógyvíz, remek borok, kultúra és történelem, vadregényes kirándulások a Tiszától a Kékesig. Mindez pihenésre kiválóan alkalmas nyugodt, családias környezetben a Boglárkában.
4.3 km a városközponttól.
Város: Balatonfüred Danubius Hotel Marina 

Gondtalan nyaralás Balatonfüreden: akár kettesben, akár a családdal vagy barátokkal érkezik, náluk maradéktalanul kipihenheti magát! Mártózzon meg a Balatonban a Hotel Marina saját strandján vagy lazítson a hatalmas kertben. Ha pedig megéhezik, a nap meghatározott szakában csemegézhet az all-inclusive finomságokból.
0.9 km a városközponttól.
Város: Sárvár Hotel Viktória 

Az új Hotel Viktória Sárvár 2004 októberében nyílt meg Magyarország egyik legnépszerűbb fürdőhelyén. A három- és négycsillagos szárnnyal rendelkező szálloda a város központjában, az arborétum közvetlen szomszédságában, csendes, nyugodt környezetben várja vendégeit, akik díjmentesen megtekinthetik a tíz hektáros természetvédelmi parkot.
0.3 km a városközponttól.
Város: Szeged Mozart Hotel 

A Szeged belvárosában 2011-ben nyílt impozáns, négycsillagos Mozart Hotel 15 darab kétágyas szobával rendelkezik.
0.4 km a városközponttól.
Város: Székesfehérvár Hotel Vadászkürt 

A Hotel Vadászkürt ** Superior Székesfehérváron található, a Budapest és Balaton között félúton elhelyezkedő városban; a királyi város Magyarország közép-dunántúli régiójának a központja. A panzió vendégeit az ősi városban több száz éves templomok, középkori épületek, falmaradványok, kanyargó, macskaköves utcák és ritka műemlékek várják. A szálloda vendégeinek kényelmes szobákat és apartmanokat, konferencia termet, parkolási lehetőséget és színvonalas szolgáltatásokat kínál.
0.8 km a városközponttól.
Város: Gyula Corvin Hotel 

Az utazók körében egyre népszerűbb város, Gyula színházi programokkal, különböző városi szórakozási lehetőségekkel, kóstolókkal, városlátogatással,fesztiválokkal várja az izgalmakat kedvelő vendégeket. A belváros központi részén elhelyezkedő Corvin Hotel Gyula & Wellness Apartmanok a Várfürdőtől 12 perc sétára helyezkedik el és egész évben nyitva áll az utazóközönség előtt.
0.5 km a városközponttól.
Város: Mezôtúr Hercegasszony Birtok 

Az Alföld apró szegletében, a Körös túrtői holtágának közvetlen vízpartján megnyitotta kapuit a hotelként újjáépült mezőtúri Hercegasszony Birtok, amely a vidék és a stílus ötvözésével idézi fel a 30-as évek nemesi életének hangulatát. Távol az utaktól és a város zajától, a régmúlt idők egy szelete elevenedik meg fiatalos, modern köntösben. A Hercegasszony Hotel stílusos környezete virágos parkkal és gyümölcsös kertekkel tündököl az alföldi táj üde, zöld édenkertjeként. A 2015. nyár elején nyitott stílusos szállodáról már most látszik, hogy a hazai turizmus egyedi színfoltja lesz.
6.8 km a városközponttól.
Város: Gyôr Hotel Konferencia 

Győr egyik legimpozánsabb szállodája, a Hotel Konferencia a négy folyó városának szívében - a gyönyörű Káptalandombon, a Székesegyház és a Püspökvár szomszédságában - a város egyik legszebb terén emelkedik ki az őt körülölelő évszázados épületek közül.
0.5 km a városközponttól.
Város: Veszprém Ezüsthíd Hotel 

Veszprém belvárosától 800 méterre található az Ezüsthíd Hotel csendes, barátságos környezetben. Kiváló helyszínéül szolgál a hotel számos rendezvény, turisták, üzleti úton levők számára, melyet a széleskörű szolgáltatások egészítenek ki teljessé.
1.7 km a városközponttól.
Város: Vonyarcvashegy Zenit Hotel Balaton 

A Balaton északi partján, Vonyarcvashegyen található Zenit Hotel Balaton kimagasló gasztronómiai, borkultúra és wellness szolgáltatásokat nyújt, lenyűgöző balatoni panorámájú környezetben.
0.9 km a városközponttól.
Város: Pécs Hotel Kikelet 

Hotel Kikelet a Mecsek egyik legszebb részén, közvetlenül Pécs belvárosa fölött helyezkedik el, csodálatos kilátást nyújtva a környező vidékre; a város főtere autóval 5 perc alatt elérhető. A felújított négycsillagos szálloda mediterrán terasszal rendelkező szobákkal, wellness részleggel és konferencia-rendezési lehetőséggel várja vendégeit.
1.6 km a városközponttól.
Város: Tihany Echo Residence All Suite Hotel 

Az Echo Residence All Suite Hotel a Balaton északi partján, Tihany egyik legszebb kilátással rendelkező részén, csendes, exkluzív környezetben várja vendégeit, kényelmes lakosztályokkal, wellness-részleggel, rendezvényteremmel, hangulatos étteremmel és biztonságos parkolási lehetőséggel.
1.5 km a városközponttól.
Város: Miskolctapolca Aurora Hotel 

A Hotel Aurora wellness szálloda harmonikus fényjátékával, négy csillaghoz méltó modern eleganciájával és kényelmével hozzájárul Vendégei hiánytalan feltöltődéséhez, kikapcsolódásához. Miskolctapolca közkedvelt wellness szállodája a méltón híres Bükk-hegység lábánál nyitotta meg kapuit látogatói előtt.
0.6 km a városközponttól.
Város: Orosháza Hotel Corvus Aqua 

A négycsillagos színvonalú Hotel Corvus Aqua a Gyopárosi-tó partján, érintetlen, idilli természeti környezetben, a gyopárosfürdői Gyógy-, Élmény- és Parkfürdővel összeépítve kínálja pihentető szolgáltatátásait.
3.1 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Major Panzió & Étterem 

A Major Panzió & Étterem családi panziója és apartmanjai az ismert fürdőváros, Hajdúszoboszló nyugodt negyedében a fürdőövezetben, a gyógyfürdő téli bejáratától 8 perc, nyári bejárattól 2 perc kényelmes sétára találhatók.
0.7 km a városközponttól.
Város: Körmend Mjus World Resort & Thermal Park 

A Mjus World egy modern és kifinomult ízléssel kialakított szálloda és wellnessközpont, mely földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően tökéletes kiindulópontja lehet számos kirándulásnak.
2.6 km a városközponttól.
Város: Nyírbátor Bástya Wellness Hotel 

A Wellness Hotel Bástya a történelmi hangulatú Nyírbátor szívében található, nem messze a városközponttól. A családi vállalkozásban működő hotel csaknem 20 éves múltra tekint vissza. Az állandó újításoknak köszönhetően kedvelt, színvonalas szállodává vált.
0.4 km a városközponttól.
Város: Dunakiliti Diamant Hotel 

A Diamant Hotel a Szigetközben helyezkedik el, ami 1987 óta Tájvédelmi körzetnek minősül. A hely varázsa remek lehetőséget kínál a pihenésre. A vendégeket számára számos kültéri program várja korosztálytól függetlenül. A gyermekek számára ideális a baby pancsoló, a játszótér és az állatsimogató. Idősebbek bérelhetnek biciklit, kajakot, kenut, vízi biciklit, vagy éppen szervezett kereteken belül lovastúrára is mehetnek.
0.8 km a városközponttól.
Város: Székesfehérvár Hotel Platán Székesfehérvár 

A Hotel Platán Székesfehérvár történelmi belvárosától 5 perces sétaútra, az M7-es autópályától a városba vezető Budai úttól 200 méterre várja vendégeit csendes, zöldövezeti környezetben.
0.5 km a városközponttól.
Város: Mezôkövesd Pandora Zsóry Apartmanok 

A Pandora Zsóry Apartmanok Mezőkövesden, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő területén, de elkerített helyen találhatóak. A 18 darab igényesen kialakított apartman egész évben várja a vendégeit.
3.8 km a városközponttól.
Város: Hajdúszoboszló Park Hotel Ambrózia 

A Park Hotel Ambrózia Hajdúszoboszló fürdőjének közvetlen szomszédságában várja vendégeit, háromcsillagos színvonalú szolgáltatásokkal, családias hangulattal, konyhával is felszerelt apartmanokkal és saját wellness részleggel.
1.4 km a városközponttól.
Város: Gyôr Kiskút Liget Panzió 

A Kiskút Liget Panzió Győr belvárosától és élményfürdőjétől két kilométerre várja vendégeit, igényesen kialakított fürdőszobás szobákkal, büféreggelivel és parkolási lehetőséggel. A panzió külvárosi részen, csendes, nyugodt környezetben található, a jégpálya, az állatkert, a sportcsarnok és az ETO-stadion szomszédságában.
2.5 km a városközponttól.
Város: Rátka Angyal Borászat 

Tokaj-Hegyalja méltán híres bortermelő vidékének szívében Rátka község határában található az Angyal Fogadó, Borászat & Szőlőbirtok központja, mely a szőlőfeldolgozás mellett otthont ad a 12 vendégszobának és annak a közel 1 kilométer hosszúságú pincének, mely egyedülálló a régióban. Kiváló helyszín akár családi kikapcsolódásra, de alkalmas baráti vagy céges találkozók lebonyolítására is. Ezen a helyén állt Rátka község szövetkezeti pincéje és feldolgozója, felette vendéglátásra kialakított kóstoló terem és terasz. A jelenlegi formájában látogatható Borászat 2011 tavaszára került teljesen felújított állapotban átadásra.
0.7 km a városközponttól.
Város: Balatonlelle Hotel Napfény Balatonlelle 

A szezonálisan nyitva tartó Napfény Hotel Balatonlelle minden korosztály számára ideális hely a kikapcsolódásra, feltöltődésre. A hotel a város központjától 1 kilométerre, közvetlenül a Balaton partján található. Kedvező elhelyezkedése miatt jó kiindulópont a pezsgő, sok látnivalót kínáló város felfedezéséhez. A szabad strand a szállástól mindössze 50 méter távolságra van.
1.7 km a városközponttól.
Város: Egerszalók D&A Apartmanház 

A D&A Apartmanház Egertől öt kilométerre, a híres sódomb szomszédságában helyezkedik el. Csendes, nyugodt környezete minden korosztály számára ajánlott. A környéken három gyógyfürdő várja vendégeit (az Egri Termál- és Gyógyfürdő, a Demjéni Gyógyfürdő és a Saliris Resort Termál- és Élményfürdő), illetve érdekességképpen megtekinthetők az egerszalóki barlanglakások is. Az erdő aljában játszótér áll a gyerekek rendelkezésére.
1.4 km a városközponttól.
Város: Porva-Szépalmapuszta Hotel Szépalma 

A Szépalma Hotel - az Esterházy család egykori ménesbirtokán a Magas-Bakony erdőségeiben, a Kőris-hegy szomszédságában található. Szépalma különleges búvóhely a Bakonyban.
Város: Törökszentmiklós MO-HA Panzió 

Az Alföld közepén, városközpontban, de csendes mellékutcában található az európai színvonalú MO-HA Panzió. Átutazók, pihenni vágyók, helyben munkát végzők részére ideális szálláshely.
1.6 km a városközponttól.
Város: Siófok Jókai Villa 

A Jókai Villa Hotel a Balaton partján, Siófok egyik legszebb részén várja vendégeit. A 2016-ban felújított szálláshely a Batthyány utca és a Mártírok utca sarkán található.
2.6 km a városközponttól.
Város: Balatonkenese Kenese Bay Garden Resort & Conference 

A Kenese Bay Garden Resort & Conference a fővárostól csupán egy órára, három hektár parkosított területen, közvetlenül a Balaton partján fekszik. Konferencia központjának köszönhetően kitűnő helyszín konferenciák, szakmai rendezvények, tréningek és csapatépítések rendezésére. A pihenni vágyók számára pedig aktív kikapcsolódási lehetőségeket és wellness szolgáltatásokat kínál.
1.5 km a városközponttól.
Város: Tata Hotel Gottwald 

A Hotel Gottwald a tatai Öreg-tó délnyugati partján található, a Bécs-Budapest autópályától egy kilométerre, Budapesttől 65 kilométerre érhető el erdővel övezett csodálatos környezetben.
2 km a városközponttól.
Város: Hévíz Holiday Club Apartman Hotel Hévíz 

A Holiday Club Hévíz, Európa legnagyobb természetes gyógyvizű tavának szomszédságában épült. A világhírű üdülőhely csöndes utcáiban fekvő apartman szállodák bármelyike ideális választás a pihenni vagy gyógyulni vágyókon kívül a golfozás szerelmeseinek is.
0.1 km a városközponttól.
Város: Sokorópátka Sokoró Fogadó 

A Sokoró Fogadó a Bakony lábánál, a Sokorói dombok között lelhető fel. Védjegyük a csendes, nyugodt környezet, és a panzióban uralkodó családias légkör, mely révén Vendégeik otthon érezhetik magukat.
0.7 km a városközponttól.
Város: Bük, Bükfürdô EMAN Apartmanház 

Az egész évben nyitva tartó EMAN Apartmanház, Bük településének központjában, a Bükfürdői Gyógy-és Élménycentrumtól 1200 méterre található. Az ide érkező vendégek nyugodt, kellemes környezetben, illetve a szálláshelyhez tartozó 1700 négyzetméteres kertben élvezhetik pihenésüket.
0.9 km a városközponttól.
Város: Szilvásvárad Natura Panzió 

A Natura Panzió Szilvásvárad szívében, mégis csendes, nyugodt környezetben található, 500 méterre a Szalajka-völgytől.
0.3 km a városközponttól.
Város: Balatonboglár Hotel Aranyhíd 

A Hotel Aranyhíd Balatonbogláron található, közvetlenül a Balaton partján. Saját partszakasszal rendelkező, családias hangulatú, 16 szobás, középkategóriás szálloda. A városközpont és a tömegközlekedési eszközök is 200 méteren belü |